Niedermüller rendészei most dézsás fák miatt büntettek
Elképesztő bírságot kapott a Szimpla-kert az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóságtól, mindezt állítólag felsőbb utasításra.
Elképesztő bírságot kapott a Szimpla-kert az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóságtól, mindezt állítólag felsőbb utasításra.

Niedermüller Péter polgármester minap eltávolította a VII. kerületi Piacüzemeltetési Kft. felügyelőbizottságából Virágh Előd fideszes delegáltat.

A hölgyet egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással is vádolják.

Az önkormányzat állítólag spórol, ám eközben elképesztő összegeket szór ki jogi megbízásokra.

Niedermüller Pétert és a Momentumot is bírálták az ATV Öt című politikai vitaműsorának vendégei.

Nemrég még a jövőjükért aggódott, most több vendéglátóhelynek is kiszámlázta a teraszhasználati díjat.

Úgy sakkozik Gyurcsány Ferenc a képviselőjelölti indulás feltételeivel, hogy Czeglédy Csaba indulhasson.

Értelmezhetetlen táblák alapján, megfelelő jelzések nélkül birságol az erzsébetvárosi önkormányzat.

Járóka Lívia szerint sérti az EU alapvető értékeit, hogy kilakoltatják Európa egyetlen zsidó televízióját.

A zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium vezetője álságosnak nevezte a Freeszfe Egyesület szolidaritásvállalását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy szolgálaton kívüli polgárőr sietett segítségére annak a sofőrnek, aki vasárnap reggel árokba hajtott Dunavecsénél.

Az Európa-szerte tapasztalható negatív hatásokat a magyar lakosságnak nem kell elviselnie.

A tragédia körülményeit a BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Beszédírós fotóval próbál hasonlítani Orbán Viktorra a Tisza-vezér.

Őrtüzekkel emlékeztettek Erdély-szerte az autonómia törekvésekre.

Al-Fasír (vagy el-Faser) volt az utolsó, még a kormányerők ellenőrzése alatt lévő város az ország délnyugati felében.

Magyarország az egyetlen NATO-tagállam, amely a háború kezdete óta nem szállított fegyvereket Ukrajnának.

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte meg a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjat.

Vasárnap a Moto3-as Malajziai Nagydíj felvezető körében történt a baleset.

Példátlan jelenet zajlott le: biztonsági őrök kísérték ki Keir Starmert a Westminster-palotából, miután elveszítette önuralmát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.