Védelmet kapott az akcióterv a családokért
Július elsejétől újabb kedvezményekkel bővül a kormány családtámogatási rendszere.
Július elsejétől újabb kedvezményekkel bővül a kormány családtámogatási rendszere.

Novák Katalin elmondta, a megjelent rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését.

A csalások kiküszöbölése érdekében a vizsgázókat és környezetüket kamerákon keresztül felügyelnék.

Az intézkedés ráadásul jóval többeket érint, mint ahány fővel először kalkulált a kormány.

Ez független attól is, hogy hány nyelvvizsgát írnak elő a felsőoktatási jogszabályok az adott szakra.
A nyelviskolák nagy része zökkenőmentesen állt át a távoktatásra, de leterheltségük a járvány miatt hozzávetőleg a felére esett vissza.
Schanda Tamás elmondta, mintegy 75 ezer embert segítenek abban, hogy megkaphassa a diplomáját.
Sosem látott mértékű diákhitelekhez jutnak a felnőttképzésben részt vevő hallgatók is.

Ez az intézkedés 75 ezer hallgatót érint, akik így könnyített feltételekkel vehetik át okleveleiket.

A jó nyelvtanár számára az a legnagyobb eredmény, ha a diák bátran szóba elegyedik a külföldiekkel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.