Világhírű építészirodák is tervezik a Nyugati pályaudvar megújítását
A tervekről az érintett kerületek delegáltjait, Vitézy Dávidot és a szakmai szervezetek képviselőit tömörítő zsűri dönt, amelyet Fürjes Balázs elnököl.
A tervekről az érintett kerületek delegáltjait, Vitézy Dávidot és a szakmai szervezetek képviselőit tömörítő zsűri dönt, amelyet Fürjes Balázs elnököl.

Ide futhat majd be a reptéri vasút, de az elővárosi vasúti hálózat fejlesztése is összefügg a Nyugati pályaudvar megújulásával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Titkos szavazást kértek az EP-ben, de kiderült az igazság.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A digitális tér hatalmas előnye, hogy az ügyintézés egyszerűvé és gyorssá vált. (x)

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.