A kormány öt százalékkal emeli a nyugdíj összegét
Mivel idén az infláció magasabb a vártnál, ezért a kormány a jogszabályban meghatározottnál korábban korrigál – tájékoztatott Novák Katalin.
Mivel idén az infláció magasabb a vártnál, ezért a kormány a jogszabályban meghatározottnál korábban korrigál – tájékoztatott Novák Katalin.
– Márki-Zay olyan, mintha beprogramozták volna a globalista erők – mondta a lapunknak nyilatkozó szakértő. A miniszterelnök-jelölt jelezte: „Én gazdasági kérdésekben roppant liberális vagyok, én nem feltétlenül tartom szükségesnek a minimálbért se.”
Az állami segítségből a fiatalok és a családosok éppúgy részesülnek, mint a borsodi megyeszékhelyen élő nyugdíjasok.
Immáron negyedszer kapnak a szépkorúak nyugdíjprémiumot 2017 óta.
A nyolcvanezer forintos nyugdíjprémium mostanra mindenkihez megérkezett, a decemberi járandóságot pedig már a héten utalják.
A mai nappal kézbesítik a nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést is.
Csütörtöktől érkezhet a postás, egy átlagnyugdíjban részesülő idős nagyjából százezer forint pluszpénzre számíthat.
Az idei novemberi nyugdíjjal a törvény bevezetése óta a legmagasabb, a maximális nyugdíjprémiumot fizeti ki az állam minden nyugdíjasnak.
A családokért felelős miniszter szerint a baloldalnak nincs határozott családpolitikája, a meg nem születő gyermekeket bevándorlókkal pótolnák.
Az idén több mint hatvanezer rendfenntartót bántalmaztak és csaknem másfélszer annyi rendőrt öltek meg szolgálat közben, mint a korábbi években.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A korábbi PSG- és Chelsea-edző szerint ez csak nekik nem tizenegyes, az ősi rivális nem tudott felhőtlenül örülni a győztes gól után.
Körmönfont tervet eszeltek ki.
Az Oroszországi Föderáció külügyminisztere a leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyi tárcavezető.
Az Oroszországi Föderáció külügyminisztere interjút adott a Magyar Nemzetnek, hangsúlyozta, hogy orosz fél érdekelt az orosz-ukrán konfliktus lezárásában.
The Russian Federation's foreign minister gave an interview to Magyar Nemzet, stressing that the Russian side is interested in ending the Russia-Ukraine conflict.
A hagyományos autók energiafogyasztásának negyedét ígéri a FacteurDix mopedautójának.
A Vörös-tengeren hétfőn kimentették annak a görög üzemeltetésű szállító hajónak a legénységét, amelyet előző nap lövések, drónok és rakéták értek.
The Russian Federation's foreign minister gave an interview to Magyar Nemzet, stressing that the Russian side is interested in ending the Russia-Ukraine conflict.
A hagyományos autók energiafogyasztásának negyedét ígéri a FacteurDix mopedautójának.
A Vörös-tengeren hétfőn kimentették annak a görög üzemeltetésű szállító hajónak a legénységét, amelyet előző nap lövések, drónok és rakéták értek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.