Visszautasítják Bangóné vádjait
Az OGYÉI leszögezte: a hatósági munkát – még a vezetőváltások idején is – kiváló, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek irányították és irányítják.
Az OGYÉI leszögezte: a hatósági munkát – még a vezetőváltások idején is – kiváló, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek irányították és irányítják.

Sok esetben már a gyógyszer dobozáról meg lehet állapítani annak hamis voltát, az eredetiség ellenőrzése érdekében ugyanis február óta a vényköteles gyógyszereknél az orvosság neve, logója és a gyártás helye mellet egy QR-kódhoz hasonló jelzés is rákerül
Nagy valószínűséggel a jövő hét elejétől lesz ismét kapható a magyarországi patikákban K-vitamin-készítmény – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a Hungaropharma vezérigazgatója.
A K-vitamin pótlása a felnőttek esetében is fontos, mert annak hiánya az egyik meghatározó oka a szív-érrendszeri megbetegedéseknek, elsősorban a meszesedésnek.
vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot – tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az MTI-t.
Magyarországon is megkezdi működését az új európai uniós gyógyszer eredetiség ellenőrző rendszer – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.