Megerősítették a két új vakcina engedélyezésének hírét
Ezentúl is csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ által jóváhagyott, ellenőrzött tételek kerülhetnek alkalmazásra.
Ezentúl is csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ által jóváhagyott, ellenőrzött tételek kerülhetnek alkalmazásra.

Hadházy Ákos bizonyítottan álhírt terjesztett, amikor azzal vádolta meg az OGYÉI-t, hogy a hatóság nem vizsgálta meg az orosz vakcinát. Az OGYÉI tényszerűen cáfolta a képviselő állítását.

Most az oltásba vetett bizalmat igyekezett rombolni, de az OGYÉI helyretette a botránypolitikust.

Az OGYÉI december 12-én – Európában elsőként – engedélyezte a bamlanivimab nevű orvosságot.

A terápia hatásaként azt várják, hogy az elhúzódó légzési nehezítettség is rövidebb ideig áll majd fenn.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet kampányt indított az ivóvíz népszerűsítésére.

Lengyel jelentés alapján már júniusban felfüggesztették a Megyrina nevű gyógyszer forgalmazását.
Magyarországon egyetlen homeopátiás készítmény hatásosságát sem bizonyítja klinikai vizsgálat.
Az Alkaloida már több éve szállít az Egyesült Államokba az általuk készített tablettákból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.