Mutatjuk, hogy merre tombolnak már a zivatarok
Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanakkor közölte, hogy ma délután idén először (kerekítve) elérte a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot, még a hidegfront előtt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanakkor közölte, hogy ma délután idén először (kerekítve) elérte a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot, még a hidegfront előtt.

Napközben 11 és 15 óra között javasolt kerülni a napozást, és érdemes vállat takaró pólót, szalmakalapot viselni, illetve fényvédő krémet használni.

Ma elsősorban a középső országrészben várhatók nagyobb számban zivatarok, a legerősebb cellákat felhőszakadás, villámárvizek, viharos széllökések és jégeső is kísérheti.

A Kárpát-medence felett lévő hidegörvény lassan elgyengül, így vasárnap végre már szakadozik a felhőzet, és a csapadékhajlam is csökken.

Erős hidegfronti hatás terhelheti szervezetünket.

Áradásokat okozhat a napokban lehulló csapadék – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Veszprém vármegyei Bakonybélben 71 milliméter csapadék hullott 24 óra alatt, ami önmagában meghaladja az átlagos januári csapadékösszeget.

A nyolcadik legszárazabb és a kilencedik legmelegebb október volt az idei 1901 óta - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között alakul, a hét vége felé kissé melegebb lesz.

Az átlaghőmérséklet 2 fokkal volt magasabb a szokásosnál - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.