Lecsapnak a hiénákra, a taxisok is támogatják a szigorú ellenőrzést
Metál Zoltán szerint a hatósági fellépés nemcsak az utasok, hanem a tisztességes fuvarozók érdeke is.
Metál Zoltán szerint a hatósági fellépés nemcsak az utasok, hanem a tisztességes fuvarozók érdeke is.

Nem jellemző a drogkereskedés a taxisok között a szakmai szervezet vezetője szerint.

Örömmel fogadták a vállalkozók a kormány gyors intézkedését az adók könnyítéséről és a moratórium bevezetéséről – közölte Orbán Viktor bejelentését követően Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.