Szabadlábon védekezik a hálapénz elfogadásával gyanúsított orvos
Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen.
Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen.
A fizetésükkel elégedetlen rezidensek azt mondják, a bérük nem követi az inflációt, vagyis évről évre egyre kevesebbet ér.
Sebésze szerint a pápa most jobban van, mint a kórházi kezelés előtt.
A rendőrség vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két orvos ellen.
Alkalmanként és személyenként három-nyolc doboz nyugtató hatású tablettát, Frontint, Rivotrilt, Xanaxot és Tramadolt adott.
A bulvármédiában részletesen feltárták az ügyet, arról azonban nem esett szó, hogy milyen tisztséget viselt a MOK-ban a meggyanúsított orvos.
Dühös lett.
A vád szerint a Szent László kórházból lopta ki a Covid-gyógyszereket az orvos, akit a börtön mellett a pályától való eltiltás is fenyeget.
A depresszió népbetegség, az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint körülbelül 280 millió embert, a felnőtt lakosság 5 százalékát érintheti.
A múlt héten 269 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 40-en szorultak intenzív ellátásra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
349 példányt készítenek a 85%-os méretű Bentley Blower Jr. villanymotoros mopedautóból.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
A svéd vezetőedző első teljes idényét tölti a BL-címvédő Győr kispadján.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
A svéd vezetőedző első teljes idényét tölti a BL-címvédő Győr kispadján.
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.