Stabil állapotban van a Honvédkórházban megszúrt orvos
Az elkövetőt a rendőrség a kórházban őrzi, az ügyben emberölés kísérletének gyanúja miatt indult vizsgálat.
Az elkövetőt a rendőrség a kórházban őrzi, az ügyben emberölés kísérletének gyanúja miatt indult vizsgálat.
Kedden fogták el a Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók a korrupt orvosnőt, aki évek óta hagyta magát lefizetni.
A magyarok háromnegyede megbízik a viselhető okoseszközök méréseiben.
Hangsúlyozták, hogy a hamis igazolások kiállítása az orvosi esküvel és hivatással ellentétes cselekedet.
A szakember szerint a szülés biztonságos levezetéséhez orvos kell, aki megmentheti a kismamát és a babát is.
A szapora, szabálytalan pulzus úgy mutatkozik meg az érintettnél, hogy erős, zakatoló, „rendetlenkedő" szívdobogást észlel.
Az állami kórház szakrendelőjében hivatalos munkaidőben rendelt a magánpraxisában egy zalai orvos.
Szabadlábon védekezhet a vesztegetés elfogadásán kapott Vas megyei orvos
Egy orvos szerint a nyelvi akadályokat is áthidalhatják vészhelyzetben, az egészségügyben is lehet használni őket.
Kossuth- és Jászai-díjas színészek szereplésével valós történeten alapuló filmet készít Vámos Zoltán pécsi orvos, filmrendező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.