Szakcsi Rádió Jazz Fesztivál a nyár utolsó hétvégéjén a Balaton-felvidéken
Háromnapos jazzfesztivált rendez a műfaj hazai képviselőinek részvételével Salföldön a Szakcsi Rádió.
Háromnapos jazzfesztivált rendez a műfaj hazai képviselőinek részvételével Salföldön a Szakcsi Rádió.

Az egészséges nemzeti öntudat iskolájaként tekint a huszárságra.

A tervek szerint már idén birtokukba vehetik a művészek és a látogatók.

Jubileumi kiadvány és újrarendezett fotográfiai gyűjtemény várja az érdeklődőket a galériában.

Több mint ötszáz év után mostantól az év bármelyik napján újra gregorián énekek töltik be a salföldi pálos kolostorromot. A kezdeményezésre az UNESCO is felfigyelt.

Szolgálatnak tekintem a művészetet, nem öncélú tevékenységnek – mondta Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze, aki nemrég lett 77 éves.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.