Belemászkálni a kötelezőkbe
Szabó Borbála kísérlete a modern kori műértésre a János vitézzel – új szereplő, sajátos fordulat.
Szabó Borbála kísérlete a modern kori műértésre a János vitézzel – új szereplő, sajátos fordulat.

Két év után elkészült Skrabski Fruzsina Traumáinkon innen és túl című dokumentumfilmje, melyet vasárnap délután 15.50-kor láthatunk az M5 csatornán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A miniszterelnök vasárnap sem pihen.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

„Ennél már nem tud jobban elszigetelődni: Washington és Moszkva után ezúttal Isztambulba utazik Orbán Viktor, Erdogan török elnök meghívására!” – írta közösségi oldalán Deák Dániel.

Az eset ismét ráirányítja a figyelmet a migrációval összefüggő biztonsági kockázatokra.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.

A győriek egy kapushibának és a kihagyott helyzeteknek köszönhetően nyertek csak 3-1-re az újonc ellen.

Events have clearly accelerated.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.