Mutatjuk, mikor kezdődik a hajózási szezon a Balatonon
Április közepéig a korai tavaszi menetrend lesz érvényben.
Április közepéig a korai tavaszi menetrend lesz érvényben.

Kikötés után történt a baj.

A kommunisták kitettek magukért: magyar Atlantic City-t és termőföldeket vizionáltak a magyar tenger helyén.

Negyven évet kellett várni arra, hogy új hajók álljanak szolgálatba a Balatonon.

A téli szünet elmúltával hétközben ismét óránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között, hétvégén pedig félóránként indítanak járatokat.

Kétmillió forint értékű hamis ruhaneműt találtak a pénzügyőrök a szántódi piacon – az árus akár két évet is kaphat.

A baleset miatt jelentős késéssel kell számolniuk a vonattal utazóknak.

Ma rendezték a 3. Téli Balaton-átúszást, amelynek során Tihany és Szántód között húsz sportoló lépett a mindössze ötfokos vízbe.

A fedett játszóház és családi élményfürdő a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkezik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lacafacáztak.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Késelés egy ulmi Media Marktban, a német rendőrség lelőtte az elkövetőt.

A NABU videójából minden kiderül.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

Folyamatosan szállítja a szemetet a Mohu, kint kell hagyni a kukákat.

Sydney Sweeney és Jacob Elordi is visszatérnek.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.