Nem csak Tiszaeszlárnál történt halálos vonatbaleset
Még csak márciust írunk, de már öten veszítették életüket az idén a hazai vasúti átjárókban.
Még csak márciust írunk, de már öten veszítették életüket az idén a hazai vasúti átjárókban.

Megszólalt az egyik utas.

A személyautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

Egy másik szarvast gázolt.

Az ütközés következtében a vonat lelökte az úttestről az autót.

Gyárváros állomásnál történt a baleset.

Mutatjuk, mire számíthat, ha mostanában tervez vonatra szállni.

Két személyvonat ütközött össze, sok utas megsérült.

A balesetben eltört egy váltó, és a kisiklott szerelvény után érkező másik mozdony vezetője reflexeinek is köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj.

A mozdonyon tűz ütött ki Balatonszepezden.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jövő évi büdzsében 450 milliárd forint szerepel ennek a tételnek a fedezeteként.

Részben beismerte a dolgot.

Jövő szeptembertől rátennék a kezüket a magyarok pénzére.

A balliberális szavazók is neheztelnek Magyar Péterre.

A lengyel alkotmánybíróság döntést hozott a bírák ügyében.

Sokan már most a választási ígéretek megszegését emlegetik.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

A Ferencváros támadója hétvégén fáradtság miatt nem volt ott csapata mérkőzésén.

Az ingatlanpiac kulccszereplői szakmai fórumon vitatták meg az ágazat helyzetét.

Megy a hiszti ezerrel, az olimpiai bajnoknak semmi sem jó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.