Vonat ütött el hat vasúti munkást Szlovéniában, ketten meghaltak
A helyszínre vizsgálóbíró és ügyész is érkezik.
A helyszínre vizsgálóbíró és ügyész is érkezik.
Szombat reggel történt a halálos baleset.
A katasztrófavédelem közlése szerint a gázolás miatt a vonatok csökkentett sebességgel haladnak.
Komárom és Székesfehérvár között újra járnak a személyvonatok is.
Egy embert feszítővágó segítségével kellett kimenteni a tűzoltóknak.
A miskolci rendezőpályaudvaron elgázolt egy embert a Miskolcról 20.42-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Tokaj InterCity.
A két személyvonat összesen több mint 2300 embert szállított, a balesetben csaknem ezer ember sérült meg.
Indiában van a világ egyik legnagyobb vasúti hálózata, ahol gyakoriak a balesetek.
Kisiklott egy vonat és a párhuzamosan futó sínekre borult tucatnyi vagonja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
És a rendőröktől sem ijedt meg.
A ropogós csirkecomb sütése nem bonyolult tudomány.
Megerősítették a nagy-britanniai zsinagógák őrizetét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Felkészülten, előre lefektetett stratégia mentén dolgozunk országunk védelmén
Péntektől vasárnapig az év legizgalmasabbnak ígérkező külföldi és magyar filmjeit láthatják a nézők jóval az országos premier előtt.
A kiegyensúlyozottabb megújuló erőművi állomány erősíti Magyarország energiaszuverenitását.
A magyar terv egy diplomáciai terv, amely szerint a háborúnak csak diplomáciai megoldása van, ezért tárgyalni kellene – jelentette ki Orbán Viktor.
Péntektől vasárnapig az év legizgalmasabbnak ígérkező külföldi és magyar filmjeit láthatják a nézők jóval az országos premier előtt.
A kiegyensúlyozottabb megújuló erőművi állomány erősíti Magyarország energiaszuverenitását.
A magyar terv egy diplomáciai terv, amely szerint a háborúnak csak diplomáciai megoldása van, ezért tárgyalni kellene – jelentette ki Orbán Viktor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.