„Nekünk szolgálnunk kell Isten népét”
Visszatértek a kapucinusok Máriabesnyőre, hogy minden korosztálynak lelki vezetést nyújtsanak.
Visszatértek a kapucinusok Máriabesnyőre, hogy minden korosztálynak lelki vezetést nyújtsanak.

Egy új régészeti tanulmány érdekes dolgokat fejtett meg a bélparazitákkal kapcsolatban.

Magányosan és csendben, Isten felé fordulva éltek a kamalduli szerzetesek – így született újjá a majki kolostor.

A somerseti Muchelney apátságban élő szerzetesek számára egy 1336-os pápai rendelet tette lehetővé, hogy egy héten kétszer is húst egyenek.

A férfiak jó részét börtönbe, a nőket például a sztálinvárosi építkezésekre szállították.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.