Magával ragadó, meghitt hely vár ránk Majkon, ahol a kamalduli szerzetesek éltek némasági fogadalomban. Életüket a Jóistennek szentelték, hallgatásukkal a lelki tökéletességre törekedtek. A majki kamalduliak gróf Esterházy Józsefnek köszönhették megalakulásukat, a mecénás ugyanis saját területét adományozta a rendnek 1733-ban. Ezerkétszáz holdat, három halastavat, három vízimalmot ajándékozott nekik. Tizenhét cellaház épült meg, mindegyik más főúri család adományából. A gazdag dunántúli támogató famíliákról a házak homlokzatán feltüntetett címer emlékezik meg. Viszonzásul a rend tagjai imádkoztak az egész család lelki üdvéért. Persze a szerzetesek mindenki másért is imádkoztak – azokért is, akik soha nem fordulnak Istenhez, és nem hisznek benne.
Ferpász Boglárka, idegenvezetőnk ezen a páratlan helyen elsőként a főépület és a cellaházak közötti kertbe kalauzol minket. Innen körbenézve egyszerre tárul elénk a főépület, a cellaházak, valamint a templomtorony is.
– A kolostori főépület két oldalsó szárnyában volt levéltár, könyvtár, patika, ispotály, itt élt a rendfőnök, a kiszolgáló testvérek, vagyis a laikus barátok – magyarázza Ferpász Boglárka, felidézve, hogy azok, akik a rend tagjává szerettek volna válni, három évet töltöttek el a kolostorban, hogy kiderüljön, készen állnak-e a kamalduli remeték szigorú szabályok között, némasági fogadalomban zajló életére. Ezután költöztek át a klauzúrába, azaz a főépülettől elzárt részbe, cellaházaikba.
Onnantól kezdve már csak felfelé beszéltek, a Jóistenhez.
A cellaházak el voltak zárva a kolostortól, csak magas kőfallal szegélyezett úton lehetett a templomhoz eljutni. A falak – a templomhajóhoz hasonlóan – egy 1700-as évek végi földrengésben összedőltek.
Jelenleg a felújítás második üteme zajlik Majkon: míg a főépület már látogatható, a cellaházak sora és a közöttük lévő templomtorony tavaszra újul meg. A kert ezen része jelenleg még el van zárva a látogatók elől, de Ferpász Boglárka betekintést enged az „építési területre”. A kertben munkások jönnek-mennek, az utolsó simításokat végzik a házakon, az előkertekben. A cellaházba belépve a friss festés illata érződik, a szobák még szinte üresek.
– A cellaházak nyolcvan négyzetméteresek voltak, mindegyikhez ugyanakkora kert tartozott, ahol a szerzetesek fűszernövényeket, gyógynövényeket vagy a lelküknek megfelelően virágokat is gondozhattak; ezeket feldolgozták. A szerzetesi lakóházak mindegyikében négy szoba volt: lakószoba, dolgozószoba, fáskamra, valamint kápolna. A helyiségek végtelenül puritánok voltak fehér falakkal, egyszerű bútordarabokkal. A kápolna azonban, mely Isten helye, igen díszes volt, gyönyörű oltárral, amelyet más-más szentnek ajánlottak fel – mutat rá idegenvezetőnk, hozzátéve: a Nemzeti kastélyprogramnak köszönhetően tavasszal – hétfő kivételével – már a szerzetesek néhai otthonát is meg lehet nézni. – A jövőbeni tervek szerint tíz cellaházban szálláshelyet alakítunk ki. Természetesen a lehető legegyszerűbben, a világ zaját tudatosan távol tartva.
Televízió, internet, de még térerő sem nagyon lesz, hogy az ideérkezők a lelkület pihentethessék
– árulja el Ferpász Boglárka. A kolostort szeretnék gyógyító helyként megőrizni, és átadni az ide érkezőknek a meditálásra, a szeretet küldésére, az imádkozásra.
A kertben sétálva a főépület felé impozáns kút található, amelynek alapjai ugyan a szerzetesi időkből valók, maga a díszkút azonban már a Károlyi-család jegyajándéka volt Esterházy Móricnak és feleségének, Károlyi Margitnak. A kút alatt komoly alagútrendszer húzódik a mai napig.
Visszaérünk a főépületbe. 2013-ban készült fényképen akad meg a szemünk, és eláll a szavunk. A kolostor, illetve vadászkastély olyannyira romos állapotban volt a felújítás előtt, hogy több – főként emeleti – termet alá kellett támasztani, nehogy beomoljon a mennyezet vagy összedőljenek a falak. Heroikus munkával érték el a szakemberek a lelakott, elhanyagolt épület újjászületését.
– A főépületben található refektóriumba, vagyis a közös ebédlőbe csak bizonyos ünnepnapokon gyűltek össze a rend tagjai, egyébként mindenki a maga házában étkezett, ahova az őket kiszolgáló laikus testvérek kis ablakon adták be az ételt – mondja Boglárka. Az ebédlő mennyezetén lévő festmények lenyűgözőek, az ablakból még a hideg, kopár decemberben is fantasztikus kilátás nyílik a kertre.
– Az itt látható Utolsó vacsora falképen balról a negyedik apostolt kamalduli szerzetesként ábrázolták, ezt kopasz fejtető, hosszú szakáll, fehér csuha mutatja.
Kezeivel egy kettest, illetve egy hármast mutat a szerzetes, ami arra utalhat, hogy évente két alkalommal, karácsonykor és húsvétkor gyűltek itt össze, amikor három napot tölthettek együtt. Ilyenkor beszélgethettek, de ez is inkább felolvasásokat, Istenről való elmélkedést jelentett, hiszen egész életüket a Jóistennek szentelték, így ilyenkor is ő volt a középpontban – mondja Ferpász Boglárka.
Miután II. József rendelete felszámolta a majki kolostort, az Esterházyak visszavásárolták, ám mielőtt vadászkastéllyá alakították volna az épületet, az posztómanufaktúraként üzemelt. A kis házakban nagyjából száz munkás dolgozott, az 1848-as szabadságharchoz is itt készítették a pokrócokat.
1860 körül kezdték az átépítést, és az államosításig a galántai grófi ág vadászkastélya volt az egykori kolostor. Az első és a második világháború alatt a főépületet hadikórházként használták, a kis épületekben orosz, magyar, német katonák váltották egymást, mikor melyik hadsereg szállta meg vagy foglalta vissza a majki területet.
Államosítás után volt itt fiúkollégium, szakközépiskola, a magyar írónők alkotóháza, úttörőtábor, munkásszálló, gépraktár, istálló, magtár – vezet végig az épület pusztulásához vezető úton Ferpász Boglárka. Ezt az értelmetlen rombolást kellett végignéznie Károlyi Margit grófnőnek, aki haláláig, 1975-ig élt a birtokon.
– A főépületet, a kastélyt el kellett hagynia, de a 13-as cellaházba beköltözhetett – mondja keserű mosollyal Ferpász Boglárka.
A majki kolostor évszázadokon keresztül kiszolgáltatottan tűrte a történelem, a politika és a háborúk következményeit, mire sorsa 2013-ban végre méltó fordulatot vett. Az eredmény magáért beszél: az egyszerűség, a nyugalmat árasztó terek, a csend, amely rövid időn belül lelkünket is elcsendesíti, olyan meghittséget ad, amilyenre mind vágyunk, még ha nem tudunk is róla, amíg el nem látogatunk a kamalduliak egykori kolostorába.
Borítókép: Kamalduli Kolostor, Majk (Fotó: Bach Máté)
