Hatalmas díjeső zúdulhat a Liverpool csapatára + videó
Alisson, Alexander-Arnold, Endo, Mac Allister és Klopp is jelölt a Premier League szavazásain.
Alisson, Alexander-Arnold, Endo, Mac Allister és Klopp is jelölt a Premier League szavazásain.
A Sporttudományok Nemzetközi Központja kigyűjtötte a világ száz legértékesebb labdarúgóját.
Jürgen Klopp a decemberben visszahívott Fábio Carvalho után két újabb kölcsönjátékost rendelt vissza.
A magyar válogatott középpályás értéke nem véletlenül nőtt meg fél év alatt a másfélszeresére.
A szakember szerint napokba telik a pontos diagnózis megszületése az ilyen sérülések esetében.
A Liverpoolnak több futballistája hiányával is meg kell birkóznia a következő hetekben.
A Manchester City tarolt, a Napoli megdicsőült, Messi aranylabdás lett, Ronaldo meg szaúdi „nagykövet”.
Jürgen Klopp csapata hatalmas fölényben játszott, a gól azonban sokáig nem akart összejönni.
Az Arsenal egymás után másodszor kapott ki, Mikel Arteta szerint most tükörbe kell nézniük.
Csak a meccs előtt derül ki, hogy a magyar középpályás a Newcastle ellen visszakerül-e a Liverpool kezdőjébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ultramodern hajtómű és NATO-kompatibilis rendszerek vannak az új vasmadarakban.
Két férfi, egy lista és egy utolsó nagy kaland.
A tárcavezető a megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy a két ország hosszú közös történelmi múlttal rendelkezik.
A legnagyobb német járműgyártók továbbra is bíznak Magyarországban, márpedig ha az autóipar növekszik, akkor hazánk gazdasága is növekszik. Erről Szijjártó Péter beszélt Münchenben.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A családtagok, a közösségi média és a bizonyítékok rajzolják ki a képet.
A mai napon megerősítettük stratégiai szövetségünket – írta közösségi oldalán Orbán Viktor Katarból jelentkezve.
Ez nem semmi.
Magyarország továbbra is támogatja erőfeszítéseit – írta a tárcavezető az X-en.
A családtagok, a közösségi média és a bizonyítékok rajzolják ki a képet.
A mai napon megerősítettük stratégiai szövetségünket – írta közösségi oldalán Orbán Viktor Katarból jelentkezve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.