Feltétel nélkül
A XIX. században az afgánok két háborút is sikerrel vívtak meg a hatalmas brit birodalom ellen.
A XIX. században az afgánok két háborút is sikerrel vívtak meg a hatalmas brit birodalom ellen.
Wagner Péter: A megállapodás óta a tálibok nem tettek előrelépést a konfliktus békés rendezése felé.
Az afganisztáni tálibok vezetője rendeletben figyelmeztetett, hogy lehetőleg kerüljék a többnejűséget.
A szenátus republikánus frakcióvezetője szerint a hátrahagyott űrt az Iszlám Állam töltheti be.
Légicsapásokban további öt szélsőséges életét vesztette, és három megsebesült hétfőn.
A művelet tizenkét civil, köztük több gyerek halálát okozta, tíz embert pedig megsebesített.
Négyszáz fogva tartott ellenzéki tálibot bocsát szabadon az afgán kormány a békekötés reményében.
Az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja határozottan elítélte az előző nap történteket.
Mostanra kiderült: az amerikai lap által megírt történetből valószínűleg egy szó sem igaz.
Felszólították híveiket, hogy ne intézzenek támadásokat „az ellenséggel” szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa nem megfelelőnek minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután az X felhasználói és a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett antiszemita tartalmak és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.
Megvan a Chelsea ellenfele a első 32 csapatos klubvilágbajnokság döntőjében.
Hirdetés – Ne maradj le a Balaton legizgalmasabb vitorlás ünnepéről!
Még mindig több ezren vannak áram nélkül.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.