Feltétel nélkül

A XIX. században az afgánok két háborút is sikerrel vívtak meg a hatalmas brit birodalom ellen. A szovjetek tízéves kaland után a múlt század végén távoztak innen dicstelenül. Most ez vár Amerikára és szövetsége­seire is. Felkészül Kína?

Afganisztáni harcokban elesett amerikai katona koporsója érkezik meg a delaware-i Doverbe 2019 karácsonyán. Az első pillanattól vereségre ítélve? Fotó: Mark Wilson Forrás: Getty Images

Az Egyesült Államok már régóta készült arra, hogy befejezi leghosszabb háborúját. Barack Obama elnök is kacérkodott azzal, hogy pontot tesz a harcok végére, és kivonja csapatait Afganisztánból. Vagy bátorsága nem volt ehhez, vagy nem voltak megfelelők a körülmények, de nem mert ilyen nagy horderejű döntést hozni. Utódja, Donald Trump viszont betartotta szavát. Először ő is bizonytalankodott, amikor megemelte az amerikai csapatok létszámát, ám tavaly februárban megállapodást ért el a katari Dohában a tálibokkal, az afgán ellenálló csoportok képviselőivel, hogy az amerikai katonák, „a fiúk” hazatérnek a távoli és győzelemmel meg nem vívható háborúból. Meg is egyeztek a dátumról: idén május 1., amikorra az amerikai csapatok távoznak. De az elnökválasztáson elszenvedett veresége miatt nem adatott meg Trumpnak, hogy ő hajtsa végre a kivonulást. Így Joe Biden kormánya aratta le a babért: az elnök múlt heti bejelentése alapján – technikai okokra hivatkozva – szeptember 11-ig, az Amerikát ért terrortámadás huszadik évfordulójáig az összes amerikai katona „feltétel nélkül” elhagyja Afganisztánt. A katonai szóhasználatban ez a beavatkozás totális kudarca, a vereség válfaja.

A táliboknál nagy az öröm: újból arra kényszerítettek egy nagyhatalmat, hogy távozzon afgán földről. Amíg egyetlen külföldi katona is az ország területén tartózkodik, addig kizárták azt a lehetőséget, hogy a kabuli kormánnyal egyeztessenek az ország jövőbeli sorsáról. Ők vannak nyeregben.

Pedig nem kezdődött ilyen meseszerűen a tálibok története. 2001. szeptember 11-én az al-Kaida példátlan merényleteket hajtott végre az Egyesült Államokban. A tálib fundamentalista iszlám rendszer volt az, amely otthont adott a nemzetközi terrorszervezetnek, és bújtatta vezetőit. Az Egyesült Államok hetek múlva, október 6-án megtámadta Afganisztánt. Simán ment minden, mint a karikacsapás: egy hónapra rá csapataik – szinte harc nélkül – elfoglalták az ország fővárosát, Kabult. A tálibok, csakúgy, mint az al-Kaida, menekültek az országból.

Győzelem volt ez, de igencsak viszonylagos. Ugyanis a legfőbb vezetők meg tudtak lépni a környező országokba, ahonnan később visszaszivárogtak, hogy csapataikkal zaklathassák a beavatkozókat. Nem kisebb feladat várt a katonákat követő amerikai hivatalnokokra, mint hogy az évszázadok óta mozdulatlan vallási rendszerből teremtsenek a nyugati jogállam alapjain nyugvó, stabil demokráciát. Ez a célkitűzés az első pillanattól kudarcra volt ítélve. Nem arról volt szó, hogy az afgánok annyira rajongtak volna a rigorózus tálib rendszerért – voltak közöttük sokan, akik elfogadták a nemzetközi jelenlétet –, ám még a vallási diktatúra is jobb – hiszen ez mégiscsak a miénk –, mint a külföldi parancsosztogatás. A szövetségesek – az Egyesült Államok és a NATO – tíz évvel ezelőtt több mint százezer katonával voltak jelen Afganisztánban. Aztán fokozatosan csökkent a számuk. Obama elnök is pedzegette a csapatcsökkentést, de a nagy változás Trump utolsó éveiben jött el, amikor 2500 főre mérsékelték a létszámot. Ez csak a támaszpontokon lévő emberi erő és katonai technika védelmére volt elegendő. Most ennek a csoportnak kezdődik a kivonása. Az amerikaiakon túl a NATO kötelékeiben a németek, a törökök, a britek és az olaszok vesznek részt a legnagyobb számban. Ez az öt ország ad a most távozó 9592-ből hatezer katonát, a maradékon a további NATO-tagállamok osztoznak. Magyarország a legforróbb időszakban 120-130 katonát küldött a kontingensbe – jelenleg kilenc magyar szolgál Afganisztánban.

Afganisztáni harcokban elesett amerikai katona koporsója érkezik meg a delaware-i Doverbe 2019 karácsonyán. Az első pillanattól vereségre ítélve?
Fotó: Getty Images

A beavatkozás húsz éve alatt mintegy kétezer amerikai katona lelte halálát. Áldozatuk fölösleges volt? – ez a kérdés nem hagyja nyugodni Amerikában sem azokat, akik elhamarkodottnak vélik a távozást. A tavaly kötött dohai megállapodásban szerepelt egy pont, amely arról rendelkezett: a tálibok megakadályozzák, hogy az általuk birtokolt területre külföldi terrorista egységek térjenek vissza. Ennek nagyrészt eleget is tettek, hiszen az Iszlám Állam fegyveresei és a tálibok között izzik a gyűlölet. A két fundamentalista szervezet egymás halálos ellenségei.

De mit szólnak a kabuli kormány tagjai a kivonuláshoz? Ők is azon a véleményen vannak, hogy elkapkodott a lépés. Persze, hiszen az életük függhet ettől. Ha a tálibok nem kötnek semmilyen békeszerződést, amely biztosítaná a jelenlegi rendszer képviselőinek az életét, akkor megismétlődhetnek az 1996-os kabuli bevonulásuk után történtek, amelyek beleégtek az agyakba. Az út menti fákon mindenhol a korábbi adminisztráció emberei lógtak. A különböző tálib vezetők, akik most előszeretettel nyilatkoznak a nyugati médiának – nyilván ezzel is jobb képet akarnak magukról festeni –, azt közölték, ha elfoglalják a fővárost, akkor átadják az igaz­ságügyi szerveknek a nyugatiakkal korábban együttműködőket. Az ő felelősségük lesz meghozni róluk az ítéletet. Az viszont biztos, hogy ezt az iszlám jog, a saria alapján kell megtenniük, amely nem a túlzott lágyszívűségéről híres.

Azt követően, hogy három világhatalom vesztesen távozott és távozik Afganisztánból, van egy feltörekvő ország, amely szívesen beszállna a béke biztosításába a térségben. Kína az, amely élénken érdeklődik ezen lehetőségek iránt. Bolondgombát ettek Pekingben? Inkább nagyon is józanul értékelték a helyzetet. Megszabadulva a nyugati szövetségesektől, Afganisztán ugyanúgy, mint annak előtte a fegyver- és kábítószer-kereskedelem fellegvárává válik, és persze a különböző népcsoportok is folytathatják egymás gyilkolását. Minden lesz itt, de nem stabil állam. Kína tart attól, hogy iszlám terroristák juthatnak be az ország északkeleti részébe, oda, ahol az ujgurok élnek, és fellázítják az eddig sem nyugodt lakosságot. Peking ezért jelezte, hogy pályázna a békefenntartó szerepre. Jól felfogott érdekei szerint az Iránból vásárolt kőolaj a legrövidebb úton Afganisztánt átszelő olajvezetéken érné el Kínát. Láttunk már példát arra, hogy miként süllyedt bele egy mégoly nagy állam is az afganisztáni mocsárba.

Az amerikai társadalom is megosztott a kivonulás kérdésében. Az egyik fele egyetért azzal, hogy le kell zárni a megnyerhetetlen háborút. A másik fele viszont azzal érvel, hogy ha a tálibok rövid időn belül megkaparintják a hatalmat, akkor minek volt ott az amerikai hadsereg. Elnökválasztási kampányában Joe Biden még azt mondta, hogy az amerikai terroristaellenes egységeket meg kellene tartani Afganisztánban, segítségül a kormányerőknek. Aztán a katonai szakértők meggyőzték arról, hogy ilyen feladatokat a környező országokban lévő amerikai támaszpontokról kiindulva is el tudnak látni.

Mert jelenleg úgy tűnik, hogy feladat lesz bőven. Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki a közelmúltban Kabulban, majd ezt követően Brüsszelben tájékoztatta NATO-szövetségeseit a washingtoni tervekről, hangsúlyozta, hogy nem feledkeznek meg az emberi jogok tiszteletben tartásáról Afganisztánban. Példának hozta fel a nők helyzetét, amely a korábbihoz képest az utóbbi időben jelentősen javult: tanulhatnak, választott tisztségeket tölthetnek be.

A táliboknak viszont erről más a véleményük, és ezen nem is nagyon akarnak változtatni. Számukra a nő másodrangú polgár, otthon a helye, csak a férjével együtt mozdulhat ki a lakásból, oktatásáról pedig szó se essék. Kibékíthetetlen ellentétek. Képzeljük el, hogy az amerikai kommandósok a pakisztáni bázison kora reggel riasztást kapnak, hogy egy csoport afgán diák­lányt kell majd iskolába kísérniük. Helikopterrel azonnal ott teremnek. Hacsak így nem?

A szavak szintjén él az emberi jogok védelme, de a valóságban semmi esély sincs azok megvédésére. Esetleg, ha újra beavatkoznak.