A rettegés foka

Bagram jelkép. Az amerikai katonák két hete az éj leple alatt elhagyták az Afganisztánban működő legnagyobb légibázist. Nem volt búcsúbeszéd, zászlólevonás, tisztelgés az átvevő afgán alakulatok előtt. Vagy ezer katona suttyomban felült a szállítógépekre, és tűzött is boldogabb vidékekre. Ez a magatartás jellemző Joe Bidenre is, aki az egész kivonulás menetéről egyedül döntött, senkivel nem volt hajlandó egyeztetni, még a legbizalmasabb NATO-szövetségesekkel sem. Veszíteni sem tudnak szépen?

lugas_afganisztan2

A tálibok, amióta áprilisban Biden elnök meghatározta a kivonulás végső dátumát, az ország minden részén előretörnek. Különösen meglepő az északi hadjáratuk, ugyanis Afganisztán déli része, a főleg a pastuk által – a 38 milliós lakosság negyven százalékát teszik ki – lakott vidék az ő bástyájuk. A hetekben is győzelmeket arattak Tádzsikisztán közelében, több mint ezer kormánykatona menekült át a határ túloldalára. Az afgán lázadók az ország területének körülbelül kétharmadát ellenőrzik. A nagyvárosokba eddig átfogó offenzívával nem törtek be, de egyértelműen látszik, hogy ez a szándékuk. Egy év óta, miután megszületett a nyugati erők kivonulásáról a megállapodás, a tálibok megpróbálják bekeríteni azokat a városokat, ahol még a kormányerők tartják magukat. Nyilván támadási parancsra várnak. De még az is megeshet, hogy Kabulban játsszák le ezt a meccset, ha a főváros a kezükbe kerül, aligha fognak ellenállni a helyi nagy települések, amelyek egyenként az ölükbe hullanak. Vidéken gyakorlatilag ők az urak, innen származik kimeríthetetlen utánpótlásuk is.

Az egyedül maradó központi kormány arra a kétségbeesett lépésre szánta el magát, hogy felszólította a lakosságot: alakítsanak milíciákat, amelyekkel feltartóztathatják a tálib erők előretörését. Ez rendkívül veszélyes lépés. Afganisztán visszasüllyedhet az 1990 elejei időkbe, amikor ki tudja hány hadúr uralkodott az ország különböző részein. Mivel a kormány nem tud megfelelő erőt biztosítani, ezért már régóta megkezdődött a régi milíciák feltámasztása, persze új parancsnokokkal, nem egy esetben fiúk veszik át ezeknek a csapatoknak a vezetését. Főleg északon voltak olyan „hadseregek”, amelyek még a 90-es évek közepétől bekövetkezett tálib uralommal is dacoltak.

Ez az utolsó fegyver a kabuli kormány kezében, ám ezzel az egész országot a totális polgárháborúba taszíthatják. Mert nehogy azt higgyük, hogy az elmúlt húsz év nyomtalanul eltűnt az afgán fejekben. Van jó is, amelyről a nagyvárosi lakosság nehezen – esetleg csak erőszak révén – mondana le. Melyek ezek? A „demokrácia vívmányai” közül néhányat az afgánok elfogadnak. Ilyen a vélemény- és a kezdetleges sajtószabadság. Egy új nemzedék nőtt fel, amelynek természetes az internet, a mobiltelefon használata. Erről akarják majd lebeszélni őket a tálibok? Akkor inkább a kivándorlás mellett döntenek. Vitathatatlan tény, hogy a nők helyzete megváltozott a társadalomban, tanulhatnak, állást vállalhatnak, akár képviselők is lehetnek. Az évszázadokon keresztül megmerevedett iszlám vallási szokások fellazulásával is számolni kell. 2001. szeptember 11-re válaszul a nyugati haderő kiűzte az országból a tálibokat és az al-Kaida terrorszervezetet. Vezetésük meghúzta magát a környező országokban, főleg Pakisztánban.

„Nektek vannak pontos óráitok, nekünk meg időnk” – ez volt a tálib parancsnokok intelme az amerikaiakhoz. Ez a meglátás be is jött: a brit gyarmatosítók és szovjet pártfőtitkárok után nem az első nagyhatalom, amelynek távoznia kellett Afganisztánból. „Ezt az országot könnyű meghódítani, lehetetlen kormányozni és veszélyes elhagyni” – a már-már közmondássá átalakult mondatból most az amerikaiak is okulhatnak.

De a tálibok alatt milyen uralom vár az afgánokra? A vezetőik nagyon rajta vannak, hogy új arcukat mutassák. Nyilatkoznak a nyugati sajtónak, diplomatikusak, kedvesek és megértőek, de ez jobbára csak kommunikációs fogás, amely része a figyelemelterelésnek. Ők is változtak a húsz év alatt, már nyoma sincs annak a középkori hatalomgyakorlásnak, amely az 1996-os uralomra kerülésük után jellemezte őket – ez a mostani iránymutatás. Vannak olyan afgán városok, amelyeket évek óta ők uralnak. Mi itt a helyzet? Szép lassan minden visszazökken a régi kerékvágásba. A saria, az iszlám törvénykezés az úr. A nők csak otthon dolgozhatnak. Ha kilépnek az utcára, akkor egész testet fedő burkában tehetik meg, feltéve, ha a családból egy férfi kíséri őket. Tizenkét éves korban véget ér a lányok iskoláztatása, többnyire addig is csak Koránt olvasnak. Természetesen a tálibok uralta helyeken tilos a mulatság, a tánc, sőt a zenehallgatás is. A cigarettázás bűn lett, ezt még meg lehet úszni botozással, de az alkoholfogyasztásnak és a homoszexualitásnak halál a következménye. Általában minden héten van tömeglátványosság: a tolvajoknak levágják a kezét, egy-két nagyobb vétség után pedig akasztás jár. A hűtlenség tétele az asszony halálra kövezése. A múlt század végén alkalmazott büntetési gyakorlathoz képest semmi változás nem történt. A lakosság többsége félelemmel és rettegéssel várja a tálibok hatalomátvételét.