Tihanyi Kálmán már 1936-ban a plazmatévé megvalósításán dolgozott
A katódsugárcsöves televízió magyar feltalálója a televíziózás egyik atyjaként vonult be a történelembe.
A katódsugárcsöves televízió magyar feltalálója a televíziózás egyik atyjaként vonult be a történelembe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.