Exkuzív - Izraeli szakértő: Iránon múlik a világ sorsa
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izreali Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izreali Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.

Teherán nem tér vissza a tárgyalásokhoz, ha Izrael nem állítja le a június 13-án megkezdett támadásokat.

Az amerikai erők iraki és szíriai műveletek során őrizetbe vették az Iszlám Állam egyik vezetőjét.

Az Egyesült Államok elnöke Truth Social oldalán tett közzé bejegyzést.

Az amerikai elnök rendkívüli kijelentést tett.

Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Az amerikai elnök kemény kijelentést tett.

Donald Tusk ennek nem örül majd.

Az amerikai elnök azt is eljátszotta a rendezvényen, hogyan győzik le a transznemű versenyzők női ellenfeleiket.

Donald Trump elnök több mint 135 végrehajtási rendeletet írt alá első száz napja alatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

A valóság rácáfol brüsszel törekvéseire.

Az illegális bevándorlók útját erőszak és bűnözés kíséri.

A tervek szerint a referendumot 2026 őszén tarthatják meg.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalanságban él.

A Richter és a Fuji üzleti együttműködési megállapodást írt alá, amely megerősíti a közös erőfeszítéseket az üzletfejlesztés és a kutatás-fejlesztés területén.

Akár vissza is csúszhatunk az alacsonyabb tarifás elszámolásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.