Amerika lecsapott az Iszlám Államra

Az Egyesült Államok bejelentette, hogy a dzsihadista csoportok elleni nemzetközi koalíció tagjaként május végén Irakban és Szíriában végrehajtott műveletek során őrizetbe vette az Iszlám Állam (IÁ) egyik vezetőjét.

Forrás: MTI2025. 06. 05. 8:14
Légi felvétel, exhumálják az ISIS terrorszervezet által kivégzett több mint 2000 iraki holttestét (Fotó: AFP)
Légi felvétel, exhumálják az ISIS terrorszervezet által kivégzett több mint 2000 iraki holttestét (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A műveleteket az amerikai partnerek, a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és az iraki hadsereg hajtotta végre

– tette hozzá a parancsnokság az X közösségi oldalon. 

Az IÁ-t, amelynek mindkét országban hatalmas területet sikerült ellenőrzése alá vonnia, 2017-ben Irakban, 2019-ben pedig Szíriában győzték le. 
Irakban azonban a dzsihadista sejtek továbbra is szórványosan támadják a hadsereget és a rendőrséget, de ezek a támadások egyre ritkábbak, és főként vidéki és távoli területeken történnek.

 

Szíriában továbbra is aktívak az IÁ elit sejtjei, amelyek a kurd vezetésű erőket veszik célba északkeleten.

A kérdésben Donald Trump amerikai elnök és Ahmed es-Saraa, Szíria átmeneti elnöke május 14-én személyesen is egyeztetett. Trump arra kérte a szíriai vezetőt, segítsen az Egyesült Államoknak megakadályozni azt, hogy az Iszlám Állam erőre kapjon.
Borítókép: Légi felvétel, exhumálják az Iszlám Állam terrorszervezet által kivégzett több mint kétezer iraki holttestét (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.