Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására több mint tízezer zarándokot várnak Veszprémbe
Ferenc pápa megbízására Erdő Péter bíboros avatja boldoggá az 1945. március 23-án elhunyt vértanút.
Ferenc pápa megbízására Erdő Péter bíboros avatja boldoggá az 1945. március 23-án elhunyt vértanút.

A veszprémi érsek leszögezte, az egyház tanítása megfogalmazásában stabil, nem áll és nem is állhat az ember hatalma alatt, hogy azt megváltoztassa vagy módosítsa.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

A kiadványban Magyar Péterre jellemző eseményeket mutatnak be, a naptár azonban csupán áprilisig tart…

A több mint 250 milliárd forintos beruházás új fejezetet nyitott a Városliget történetében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Magyar Péter főnöke uniós zászló alatt vezényelne katonákat a harctérre.

Áldott, békés ünnepet kívánt mindenkinek a fideszes politikus.

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Jesus can bring us the peace we so deeply need, Hungary's Lutheran bishop says.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.