– Magyarországon a húsvétot alapvetően szorosan körbefogja számos családi szokás, ünnepi berögződés, amely miatt sokak már nem helyeznek akkora hangsúlyt az ünnep keresztény gyökereire, egyfajta világiasodás figyelhető meg. Mit gondol, ez mennyire általános jelenség hazánkban?
– Az ünneppel, ünnepléssel kapcsolatban – legyen ez vallási ünnep vagy társadalmi ünnep – társadalmunkban, közösségeinkben többrétegű értelmezés figyelhető meg. A mindennapok világa, a közbeszéd, a közélet szerinti értelmezés, a kulturális hagyományok, a népszokások és a vallási hagyományok szerinti értelmezés.
Kétségtelen tény, hogy megjelent az „új vallásoknak” vagy annak tűnő szokásoknak rétege is. Gondolhatunk itt azokra az „ünnepekre”, melyek a kereskedelem profitorientált erőfeszítésére vagy éppen az alkalmazott marketingkommunikáció hatására alakulnak ki. Gondolhatunk egy-egy korábban nem ismert vagy a kultúránktól idegen szokások – akár vallási vagy ideológiai alapon álló szokások – megjelenésére is. De nagy jelentősége van az ünnepek keresztény hitből fakadó, ünnepet teremtő erőfeszítéseinek.
A vallási tapasztalatok – ünnepek – ugyanis stabil értékrendet alakítanak ki, és mindenképpen döntésre vezetnek bennünket.
Azt tudjuk mondani, hogy kultúránkban, társadalmunkban folyamatos változás érzékelhető alapvető értékeinkkel kapcsolatban is. Többféle értékrend több szinten egyidejűleg van jelen a társadalomban, közösségek életében, az egyén életében is. Mindannyiunk életében meghatározó a vallási élmény, a vallási tartalom, illetve a személyes és közösségi meggyőződés. Ebből fakadnak ugyanis a mindennapi, és ebből fakadnak az ünnepi gyakorlataink is. Azt is látjuk, hogy új formák jelennek meg, és ezek az új formák – amelyek vallásosnak tűnhetnek – új tartalmakat állítanak elő.
Az emberben a vallási igény mindenképpen erősödik, még akkor is, ha ennek a társadalmi vagy közösségi megjelenését sokan nem tartják fontosnak, vagy divatos kifejezéssel „magánügyként” tekintenek rá. Mégis azt látjuk, hogy a bizalomra, a biztonságra törekvés és a biztonság utáni vágy nagyon erősen jelen van közösségeinkben.
Erősen jelen van a valahová tartozás élménye is, amely egyértelműen érzékelhető intézményeinkkel kapcsolatban. Természetesen nagyon jó lenne, ha az ünnepeink egyértelműek lennének, nagyon jó lenne, ha nem különböznének a mindennapi életben kialakított értékrendünktől. Nagyon jó lenne, ha azt tudnánk ünnepelni, akik vagyunk, a mindennapok forgatagában, szolgálatában, helytállásában, társadalmi változásában is.
– Sokak szerint hasonló problémát vet fel a nyugatról beáramló gender, woke, valamint az ezekhez társuló ateizmus, amelyek Európa keresztény gyökereit támadják. Ön hogy látja, ez miben nyilvánul meg? Egy hívő keresztény hogyan tudja ezek ellen felvenni a küzdelmet?
– Mindennapi életünkben nagyon erősen jelen van egyfajta értékrendi bizonytalanság, megjelenik az élet minden területét átjáró közös értékrend hiánya. A kényelmi szempontok mellett sok esetben ideológiai megfontolások is szerepet kapnak ezen változások hátterében.
Ezek az elgondolások nem vallási meggyőződés alapján születnek.
Bennük megjelenik a transzcendenst kizáró értékrend, ami gyors, kényelmes, erőfeszítést nem kívánó megoldást kínál. Az emberi szabadság túldimenzionálása is szerepet kap ezen jelenségek megerősödésében, ami szükségszerűen elvezeti az embert az önistenítés, az önimádás bálványoszlopához. Így – akár szándékoltan, akár nem – Isten-ellenes megjelenése is van ezeknek a magatartásformáknak. Valóban, társadalmunk legnagyobb kérdése az, hogy ki az ember, és erre a kérdésre ki adja meg a választ.
Mi keresztények reménnyel hirdetjük a választ: Jézus Krisztus személye, tanítása.
De ugyanígy igaz ez a kérdés a családdal kapcsolatban is. A család fogalmát, a családi élet tartalmát nagyon sokan fogalmi szinten kívánják átalakítani, kibővíteni, kiterjeszteni arra, ami nem felel meg az ember Istentől rendelt küldetésének.
Gondolhatunk a közösség fogalmának átírására is. Egyfajta virtuális, esetleges, rövid távú cél köré rendeződő, laza személyes kapcsolatot kívánó csoportosulára. Ez pedig nyilvánvalóan a közösség fogalmának radikális leszűkítését jelenti.
A kultúránk átírásával is találkozunk, ebben sajnálatos módon nagy szerepet játszik az is, hogy a tradíció folyamata – ami a hitéletben, egy társadalomban, egy közösségben, egy családban, de akár az egyén életében is igen nagy és meghatározó jelentőséggel bír – meggyengült, vagy adott esetben meg is szűnt. A tradíción nem pusztán hagyományőrzést vagy hagyományápolást értünk – ezek a fogalmak egyébként is nehezen értelmezhetőek –, hanem azt a nagyon tudatos és az ember jövőjét építő folyamatot, amely a múlt értékeit kívánja megismerni, megérteni, majd a jelen életben értékrendként megjeleníteni, valamint értékként továbbhagyományozni a következő generáció számára.
A tradíció folyamatában a jövő léte a tét.
De látjuk ezt a fajta bizonytalanságot és sokféleséget a hittel kapcsolatban is. Sok esetben a hit egy immanens hitté válik, ami nem mutat túl az emberen, a közvetlen emberi igényeken, reménykedésen vagy éppen problémák megoldásán. Így bizony könnyen eljutunk az Isten nélküli Jézushoz, a Krisztus nélküli egyházhoz, és el tudunk jutni az egyház nélküli emberhez, ez pedig már nem más, mint a szubjektív hit tragikus megjelenése, uralma.
Ezen indirekt vagy nem egészen szabályozott folyamatok mentén föl lehet fedezni egyfajta keresztényellenességet is.
Ez a keresztényellenesség következmény, következik egyfajta töredezett értékrendből, egyfajta militáns ideológiai megfontolás erősödéséből vagy olyan vallási közösségek megjelenéséből is, amelyek nem tudnak vagy nem is akarnak integrálódni egy nagyobb kulturális közegbe, vagy éppen tudatos elkülönülést vállalnak ettől, tudatos szembefordulást.
Hogyan tudjuk ezeket kezelni, hogyan tudjuk ezekkel szemben esetlegesen a jövő generációt fölkészíteni és védeni? Azt gondolom, hogy csakis egy erős hitbéli identitás kialakításával.
Erről Ferenc pápa, a Gaudete et Exultate apostoli buzdításában, nagyon világosan beszél. Fölhívja a figyelmünket az egyfajta érzékeny figyelem szükségességére. Éberségre van szükség a jelenségek értékelését illetően, és szükséges eljutni a Szentlélekben történő megkülönböztetésig. Nem minden jó, ami annak látszik. Sok esetben éppen ember ellen forduló gondolatokat jelenít meg egy jónak látszó jelenség. Tehát szükség van annak megkülönböztetésére, hogy mi a jó és mi a rossz.
Ezt a kinyilatkoztatás által, Jézus tanításából tudjuk meg. Szükség van egyfajta egyértelmű döntésre Jézus Krisztus mellett.
És amit talán kevésbé hangsúlyozunk – vagy meg is feledkezünk erről –: a jóért való küzdelem feladatunk. A jóval kapcsolatban elvárjuk, hogy az legyen, hogy az van, az bennünket megillet, nekünk jár. Pedig egyre inkább azt látjuk, hogy a jóért, az emberi, az isteni jóért meg kell küzdeni. Igaz ez az egyéni, a közösségi és a társadalmi életben is. Meg kell tanulnunk ébernek lenni, megkülönböztetni és küzdeni a jóért Krisztus tanítása szerint.
– Sokan hiányolják az egyértelmű útmutatást, gondolok itt a homoszexuális párok megáldásával kapcsolatos értelmezési vitákra. Mi az oka annak, hogy egy vatikáni nyilatkozatot ennyire máshogy értékelnek?
– Egyházunk tanítása Jézus Krisztusra és a kinyilatkoztatás teljességére épül, amely kinyilatkoztatás az egyház útmutatásában válik érthetővé. Éppen Jézus Krisztus személyéből – az Atya küldöttének személyéből – veszi a kinyilatkoztatás a maga erejét.
Az egyház tanítása megfogalmazásában stabil, nem áll és nem is állhat az ember hatalma alatt, hogy azt megváltoztassa vagy módosítsa.
Ugyanakkor az egyháznak mindig feladata, hogy – minden kor embere számára – újként jelenítse meg az örök igazságot, hogy azt frissen, újként fejtse ki, és ezzel az aktuális kérdésekre is választ adjon.
Kortünet az emberi gondolkodással kapcsolatban, hogy az átfogó ismeretek megszerzésének igénye nem jelenik meg a jelenségek megértésében, megítélésében. A vallási kérdésekkel kapcsolatban sem. Sok esetben – az ismerethiánnyal párhuzamosan – csak nem pontosan meghatározott elvárások fogalmazódnak meg.
Arra kapjak azonnal választ, ami engem most éppen érdekel vagy ami az életem aktuális problémája. A probléma egésze azonban nem kelti fel az érdeklődést. Ezzel együtt a kommunikáció, az információszerzés is leegyszerűsödik: szakemberek arról beszélnek, hogy hosszú ideje már csak másodlagos kommunikációs nyelvezetet használunk a közbeszédben, és ez egyre inkább a társadalom magasabb rétegeire is jellemzővé válik. Ezek a jelenségek mindenképpen gyengítik a hitről való beszédet, tudást, megértést, a hit értelmezését is. A hit ismerete egyfajta átfogó gondolkodást és a gondolkodás igényét is megkívánja. Napjainkban maga az az értelmezési közeg is töredezett, ami az egyház tanításának befogadását végzi.
Töredezett, manipulált, ezért az egyház tanítása néha esetlegesnek is tűnhet vagy pusztán egy vélemény hangsúlyozásának.
Márpedig hisszük – és ez igaz ránk is –, hogy az Igazság, a fölismert Igazság az kötelez, és azt követni is kell. Ha egy igazságot fölismerek, és nem követem, akkor a döntéseim különböznek az Igazsághoz való ragaszkodástól. Természetesen az eseti jelenségek vagy az ideologikus jelenségek vizsgálata – egyfajta túlfűtött várakozásban – okozhat problémát, akár még a hit hirdetőjének is.
A nem kiegyensúlyozott kommunikáció sajnálatos módon félreértésekre vezethet, ezért a mai embernek nemcsak azt kell megtanulnia, hogy az egyház mit tanít – vagy mi vonatkozik az ő reménységének fundamentumára –, hanem a jelenségek és a tanítás együtt szemlélésére is erőt kell fordítani. Nagy erőfeszítés ez, sok esetben egy-egy egyén nem is képes erre, de egy közösség alkalmas lehet és segítheti a tagjait az Igazsághoz való ragaszkodásban.
– A háború, az előttünk álló választások és sok más esemény sokak számára elhomályosíthatja a húsvéti ünnepet. Mit gondol, nekik milyen mondanivalója van – Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezve – az egyháznak?
– Az ünnepeinkben éljük meg leginkább az élet stabilitását. Az ünnepeink jelenítik meg számunkra a nyugalmat és a békét. Így könnyen érezheti az ember, hogy azok az emberek, akik a szenvedés közvetlen közelségében vannak – a háború áldozatai, vagy éppen menekülniük kell –, semmi kapcsolódásuk nincs és nem is lehet az ünnephez, Jézus Krisztus halálához és feltámadásához. Hiszen a háború borzalma elveszi a reményüket, a háborúban eltűnik az emberi méltóság – kinek van lehetősége, esélye ilyenkor ünnepelni?
Húsvét igazi üzenete éppen ebben fogalmazható meg.
Az ember az Isten Fiát öli meg. Az Isten Fia ellen fordul az ember. Az ember megalázza, erkölcsileg ellehetetleníti, meggyalázza az Isten Fiát. Az ember el akarja pusztítani, el akarja torzítani az Isten Fia arcát, az egész lényét. A bibliai szenvedő szolgának a képe emelkedik ki Jézus Krisztus személyében. A szenvedő szolga képe mutatkozik meg azon emberek életében is, akik a háború borzalmait élik át hónapról hónapra, vagy más, az emberi létet és az egzisztenciájukat sértő szenvedések részesei.
Mindannyiunk terhét vette magára, a mi bűneinket, a mi betegségeinket hordozta.
Ugyanakkor a húsvét nagyon fontos üzenete, hogy Jézus Krisztus nem pusztán tűri ezt a vele szemben megmutatkozó emberi gonoszságot – az emberi rosszakaratot, rosszindulatot –, hanem ő mindezt az atyja iránti szeretetből akarja elviselni az ember megváltásáért. A rosszat csak a jóval lehet legyőzni, csak az igazsággal, csak a szeretettel, csak a megbocsátással, ami elvezethet – bármennyire is nehéz – a kiengesztelődéshez. Ehhez azonban semmi más nem lehet erőforrás, mint a föltámadás és az örök életbe vetett hit ereje. A mindennapi életünket járja át az örök élet reménysége és a föltámadás bizonysága. Ez vezet el bennünket a békére, ez vezet el bennünket a kiengesztelődésre. A keresztény embernek ez különös hivatása, hiszen a megbocsátás képviselője, a békesség teremtője. Éppen a keresztény ember az, aki a békességet teremti. A Krisztust ismerőn kívül nincs senki, aki a megbocsátást, kiengesztelődést képviselni tudná.
Húsvétban azt ünnepeljük, hogy Isten már döntött az ember mellett.
A keresztény ember döntött Isten mellett, amikor megkeresztelkedett, és nekünk, keresztény embereknek – akik ismerjük húsvét örömét, üzenetét – a keresztségi döntéseink mellett kell dönteni, vagyis dönteni a jó mellett, az igazság mellett, az ember mellett – isteni módon.
Hogyan történhet ez meg? Milyen eszközeink vannak erre? Jézus Krisztus személyének a megismerése elengedhetetlen, de ugyanígy nem csak ismernem kell, hanem elfogadnom, hogy ő az üdvözítő, az emberiség megváltója, aki békét teremt, aki kiengesztel. Ő a saját életemnek is az ura. Bűneimet, gyengeségeimet is feltétlenül le kell tenni, megvallani ahhoz, hogy szabadon tudjam szeretni embertársaimat. Jézus Krisztus ismeretének következménye, hogy döntenem kell a testvérem mellett, döntenem kell az isteni szeretet mellett minden körülmény között. Ma is így kell döntenünk – minden nehézség ellenére. Ez a küldetésünk.
– Mit tehet a keresztény ember, aki másokkal is szeretné megismertetni a húsvét valódi jelentését?
– A húsvét új élet, új gondolkodás. A megtéréshez a metanoia kifejezést szoktuk használni, ami egyben jelenti az elfordulást a bűneinktől, odafordulást az Isten által felmutatott igazság felé, a jó felé. Ugyanakkor a metanoia kifejezés egyfajta új látásmód megszületését is jelenti. Ez az új látásmód nem más, mint a valódi öröm megtapasztalása. Öröm, mert ura lehetek az életemnek, hiszen az én életem igazi ura az Isten az ő szeretetével. Öröm van bennem. Az ember örömét, reménységét nem lehet megkérdőjelezni. Erre csak rá lehet kérdezni: Honnan van a te örömöd? Honnan van a te reményed alapja? Az öröm elvezet a szabadságra. Arra a szabadságra, ami fölötte áll a mindennapi erőfeszítéseknek.
Arra a szabadságra, ami nem a hétköznapokból veszi az erejét. Arra a szabadságra, ami bátorságot ad. Ez a bátorság egyértelművé teszi szavainkat, cselekedeteinket, az igen az igenné válik Jézus szavára, a nem pedig mindig nem marad. A keresztény emberben ez az öröm – ez a szabadság, bátorság, ez az egyértelműség – elvezet egyfajta kezdeményezőképesség megélésére. Ki kezdeményezze a jót? Ki kezdeményezze a kiengesztelődést? Ki kezdeményezze a megbocsátást, ha nem az, aki már ezt megtapasztalta, a krisztusi ember? Ki küzdjön a jóért, ha nem az, aki már ezt megtapasztalta? Aki küzd mások javára a jóért, az példát ad a reménységéről. Ezt tehetjük mi, Krisztust szerető keresztény emberek másokért húsvétkor is.
– Hogyan készült a Magyar Katolikus Egyház idén a húsvétra?
– Egyházunk óriási ajándéka a liturgia. A liturgia vezet bennünket. Így volt ez a húsvéti készületünkben a nagyböjt idejében is, amikor a gyónással tisztítottuk meg lelkünket, amikor a szentbeszédeket hallgattuk, amikor böjtöltünk, amikor tanítványi módon leültünk az Úr lábához, és hallgattuk, meghallgattuk őt.
A hagyományaink, a keresztútjárás, a szenvedéstörténet megjelenítése a passióban, a lelkigyakorlatok mind-mind segítenek bennünket a készületben.
Én magam is vezettem lelkigyakorlatot, ahol életünk döntéseire hívtam fel a figyelmet. Ugyanis döntenem kell az élet mellett, döntenem kell a saját életem mellett, döntenem kell Jézus Krisztus mellett. Döntenem kell amellett az áldozatos élet mellett is, amely áldozatot-halált kívánt, de életre vezet. Döntenem szükséges az egyház szépsége mellett is és döntenem szükséges a remény mellett.
A feltámadott lét lélekben megújulást eredményez. Aki hisz a feltámadásban, lehetősége van lélekben megújulni és lehetősége van így élni az életét. A megújult emberek mi vagyunk, a remény emberei, a döntés emberei, a béke és a békességteremtés emberei, az isteni jónak emberei.
Áldott húsvétot kívánok minden kedves olvasónak!
