„Minden olyan javaslatot elutasítunk amelyek azt okozzák, hogy a gazdák kevesebb támogatást kapnak”

Vissza kell vonni a gazdák támogatásának csökkentését tartalmazó hétéves európai uniós költségvetési tervezetet, amely még tárgyalási alapnak is sekélyes és elégtelen – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője Strasbourgban kedden.

2025. 10. 21. 18:15
Dömötör Csaba EP-képviselő Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az uniós, köztük magyar termelői szervezetek és számos európai agrár-érdekképviselet által Strasbourgban szervezett gazdatüntetésen Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: minden olyan javaslatot elutasítanak, amelyek azt okozzák, hogy a gazdák a jövőben kevesebb támogatást kapnak vagy többletbürokráciával szembesülnek. – A gazdák szerte Európában egyre dühösebbek, az új uniós költségvetési tervekből ugyanis jól látszik, hogy a jövőben az Európai Bizottság az áldozat szerepét szánja nekik – fogalmazott. Az új keretköltségvetés már nyilvános tervezete szerint a mezőgazdaság költségvetési támogatásait az Európai Bizottság több mint húsz százalékkal akarja csökkenteni. Az pedig nem válasz, hogy a tagállamok költsenek többet a mezőgazdaságra, hogyha akarnak.

Zalaegerszeg, 2025. május 26.
Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Fidesz és a KDNP országjárása keretében tartott lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón a zalaegerszegi Városi Hangverseny - és Kiállítóteremben 2025. május 26-án.
MTI/Katona Tibor
Dömötör Csaba: Ha az Európai Bizottság nem vált irányt, akkor még nagyobb tiltakozásra lehet számítani Brüsszelben és minden tagállamban. Fotó: MTI/Katona Tibor

Dömötör Csaba súlyosbító körülménynek nevezte, hogy miközben az Európai Bizottság kevesebb támogatást akar a gazdáknak adni, aközben elkezdi megnyitni az uniós piacokat az unión kívüli országok nagyvállalatai, köztük az ukrán mezőgazdasági nagyvállalatok, valamint a dél-amerikai Mercosur-országok nagyvállalatai előtt. Az Európai Bizottság nem foglalkozik azzal, hogy mindez milyen hatással lesz az európai gazdák megélhetésére – hívta fel a figyelmet. 

A fideszes politikus súlyosbító körülménynek nevezte azt is, hogy a jövőben a támogatásokat még több bürokratikus feltételhez igazítanák. Emlékeztetett: két héttel ezelőtt az EP a plenáris ülésén szavazott az Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról. A Partióták európai parlamenti pártcsoportja által benyújtott bizalmatlansági indítvány egyik oka az volt, hogy az uniós bizottság le akarja faragni az agrártámogatásokat.

Dömötör Csaba elmondta, vannak olyan EP-képviselők, akik a szavazáson kiálltak Ursula von der Leyen mellett, azaz kiálltak a közös agrárpolitika lefaragása, csökkentése, leépítése mellett, most pedig szintén részt vesznek a keddi agrártüntetésen. – Ez egy óriási képmutatás. Ennél nagyobb képmutatást én el sem tudok képzelni – fogalmazott Dömötör Csaba, majd úgy folytatta: – Ha ezek a nagykoalíciós EP-képviselők azt állítják, hogy ők is meg szeretnék védeni az európai mezőgazdaságot, akkor azt tudom mondani, hogy Manfred Weberéknek és Magyar Péteréknek a tettei egészen mást mutatnak.

Az Európai Néppárt a közös agrárpolitika leépítésének motorja jelenleg Brüsszelben, mert más célokra akarják költeni az európai adófizetők pénzét. A háborús és bővítési politikára, illetve hitelek visszafizetésére, amelyek növekednek – magyarázta. Ha az Európai Bizottság nem vált irányt, akkor még nagyobb tiltakozásra lehet számítani Brüsszelben és minden tagállamban – hívta fel a figyelmet. – Egy dolog biztos, nincsen bizalmunk a mostani Európai Bizottság vezetése irányába – tette hozzá nyilatkozatában Dömötör Csaba.

Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara európai uniós agrárstratégiáért és külkapcsolatokért felelős alelnöke nyilatkozatában hangsúlyozta: az Európai Bizottság javaslata szerint bőven húsz százalék felett vonnának el uniós agrártámogatásokat a magyar gazdáktól, az európai gazdáktól. Mivel a gazdák véleményét egyáltalán nem hallgatták meg, fokozni kell a nyomást az Európai Bizottságon, az uniós döntéshozókon – jelentette ki.

– Az agrártüntetés következő helyszíne Brüsszelben lesz. A tüntetések egyre erősebbé és egyre fokozottabbá válnak, jönnek a gépek, hiszen nincs más eszközünk. Csak így hallják meg a hangunkat – fogalmazott. Cseh Tibor András elfogadhatatlannak nevezte, hogy az európai gazdák forrásait az Európai Bizottság egyebek mellett Ukrajna támogatására, az európai gazdák legnagyobb piaci konkurense számára csoportosítaná át. – Arra kérek minden gazdát, hogy támogassa a küzdelmeinket. Várunk mindenkit a brüsszeli tüntetésre is. Nincs más eszközünk, csak az utca, a traktorok és a gazdák hangja – tette hozzá nyilatkozatában a Magosz főtitkára és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara európai uniós agrárstratégiáért és külkapcsolatokért felelős alelnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.