Eltitkolt egy nyaralót Ujhelyi
A szocialista politikusnak fel kellett volna tüntetnie holtig tartó haszonélvezeti jogát a képviselői vagyonnyilatkozatában.
A szocialista politikusnak fel kellett volna tüntetnie holtig tartó haszonélvezeti jogát a képviselői vagyonnyilatkozatában.
Vasárnap, az európai parlamenti választáson le kell győznünk a bevándorláspártiakat, mert a jövőnk a tét – hangsúlyozta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Jávor Benedek, és a Gyurcsány-párti képviselők arra használják mandátumukat, hogy minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavazzanak.
Sorozatos kommunikációs hibák, rossz stratégiai döntések és otromba kiszólások jellemezték az MSZP eddigi kampányát, amely az EP-választás előtt napokra gyakorlatilag összeomlott.
Noha az MSZP, illetve a párt holdudvara évtizedes üzleti kapcsolatban állt Heinrich Pecinával, Ujhelyi István az osztrák üzletember fideszes kötődését vizsgáltatná.
Az egyik volt vezető azt állította, hogy a balliberális kormányok alatt csak az lehetett fővállalkozó, akinek voltak politikai kapcsolatai, akiknek pénzt csorgatott vissza.
Az EP-választáson elnyerhető huszonegy mandátum több mint felét, jobb esetben pedig majdnem kétharmadát jósolják maguknak az ellenzéki pártok — derül ki a Magyar Nemzet összeállításából.
A nyilvánosságot kizárva építi kínai kapcsolatait az MSZP. A kommunista utódpárt elnöke, Tóth Bertalan is részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út konferencián.
A migráció tönkreteszi Európát, veszélybe sodorja az európai emberek biztonságát, a keresztény kultúrát és a gyermekeink jövőjét – reagált Ujhelyi István szavaira a kormánypárt.
A Fidesz a becsületének megsértése miatt a botrányos kijelentések elhangzásától számított 30 napon belül indíthat magánvádas eljárást indirekt becsületsértés miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Tombol a kettős mérce.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.