Ujhelyi a 2014-es európai parlamenti (EP-) választáson az MSZP listájának 2. helyéről szerzett mandátumot, és kulturális és turisztikai vonalon építette tovább pekingi kapcsolatait.
Az MSZP-s politikus a most leköszönő EP közlekedési és idegenforgalmi bizottságának alelnöke, a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, valamint a külügyi bizottság és a Közép-Amerikával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja.
Az EP 2014 októberében 750 ezer eurót szavazott meg az általa kezdeményezett World Bridge Tourism elnevezésű program megvalósítására, amelynek célja az európai turisztikai ágazat felkészítése többek között a Kínából érkező turisták különleges igényeinek kiszolgálására. Ujhelyi István szocialista vezetésével 2016 tavaszán új, nemzetközi szervezet jelentette be megalakulását Brüsszelben.
Az OBOR Committee, vagyis az EU–Kína közötti turisztikai és kulturális fejlesztéseket koordináló bizottságot Belgiumban jegyezték be, az egyesületet pedig a brüsszeli kínai kulturális központban tartott sajtófogadáson mutatták be.
Ujhelyi – aki Tóthtal ellentétben nyilvánosan soha nem bírálja a kormány keleti nyitás politikáját – az elmúlt évtizedben többször tárgyalt vezető kínai politikusokkal és vezetett uniós delegációkat az ázsiai országba.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!