Bevált minta szerint szervezhetik a szerbiai tüntetéseket, Magyarországra is kiterjesztenék
Az Otpor! által szervezett, Milosevics-rezsim elleni tüntetések és a maiak között számos párhuzam fellelhető.
Az Otpor! által szervezett, Milosevics-rezsim elleni tüntetések és a maiak között számos párhuzam fellelhető.
A három híd közül kettőt három órára, míg a legnagyobb, a Bácskát Szerémséggel összekötő Szabadság hidat 24 órára zárták le a tüntetők.
Három hónap telt el az újvidéki tragédia óta.
A szerb elnök kormányátalakítást is bejelentett.
Általános sztrájkra szólítottak fel pénteken mindenkit a november elsejei újvidéki vasútállomáson történt tragédia okainak felkutatását követelő, hónapok óta tiltakozó egyetemi hallgatók.
Nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat.
Több mint harminc szerbiai egyetemi karon tiltakoznak a hallgatók az újvidéki tragédia miatt.
Nem csillapodnak a kedélyek Újvidéken.
A korábban lemondott építésügyi minisztert is őrizetbe vették Szerbiában.
Tizenötre nőtt az áldozatok száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hazai veresége után az FTC a DVSC-hez hasonlóan román csapatot győzne le, míg a Győr megmaradna a nagy rivális mumusa.
Az alkotmányos renddel játszik Karácsony Gergely.
A válogatottszünet után 51 éve nem látott csúcsmérkőzéssel tér vissza az európai klubfutball.
Az átigazolási időszak végén a helyi média belengette a magyar válogatott erősségének leigazolását.
A mozi 130 éves történelmét ünneplik a Budapesti Klasszikusfilm-maraton hihetetlen díszvendéggel és különleges vetítésekkel.
A kupában most jön az a forduló, amelyet talán a legnagyobb érdeklődéssel vár mindenki.
25 év után a legsúlyosabb áramszünet történt a német fővárosban. A tettesek a kapitalizmus és Izrael ellen uszítanak, és azzal dicsekednek, hogy elvették a katonai–ipari komplexum áramellátását.
A válogatottszünet után 51 éve nem látott csúcsmérkőzéssel tér vissza az európai klubfutball.
Az átigazolási időszak végén a helyi média belengette a magyar válogatott erősségének leigazolását.
A mozi 130 éves történelmét ünneplik a Budapesti Klasszikusfilm-maraton hihetetlen díszvendéggel és különleges vetítésekkel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.