Később már elvárás lehet, hogy beoltassa magát az alkalmazott
A munkáltatók senkit nem kötelezhetnek a vakcina beadatására, főleg addig, amíg nincs belőle elegendő.
A munkáltatók senkit nem kötelezhetnek a vakcina beadatására, főleg addig, amíg nincs belőle elegendő.
A szlovák kormányfőnek nem tetszik, hogy egyes politikusok bírálták a magyar külügyminisztert.
A spanyol politikusok elítélően nyilatkoztak a két hercegnő Abu-Dzabiban történt beoltása miatt.
Az oltásokra hamarosan sor kerül egy másik, de közeli időpontban.
A baloldali politikusok változtattak a taktikájukon: a korábbi hecckampányuk után most egyre inkább vakcinapártiak.
Izer Norbert államtitkár kiemelte: a taj-szám érvénytelenítésétől függetlenül az érintett személy kaphat koronavírus elleni védőoltást.
A virágboltok március 8-án még nyitva maradhatnak.
Mikor lesz vége a járványnak? Kombinálhatók-e egymással a vakcinák? A Semmelweis Egyetem rektora válaszol.
Nagy segítséget jelent, hogy azok a kisboltok is kapnak bértámogatást, amelyeknek be kell zárniuk – közölte az Áfeosz–Coop Szövetség elnöke.
Minden eddiginél gyorsabban terjed a járvány, az országok folyamatosan szigorítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megindul az itteni cégek tőkemenekítése.
A francia labdarúgó-válogatott világsztárja hosszú idő után törte meg a csendet.
Jövőre az export és a beruházások élénkülése újra növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Az Egyesült Államok felismerte, hogy az Ukrajna Oroszország ellen való uszítása helyett a válság alapvető okainak kezelésére kell összpontosítania.
Tisza Party VP admits Brussels intends to harm Hungary's government and the country.
Minden ígéret teljesült.
Az igazságügyi orvos szakértő jelentése szerint A. L. 121 késszúrással ölte meg anyósát, ebből ötven a fejet és a nyakat érte.
Hétfőig közlekedik majd az a szerelvény, amely a jövő hétvégén rendezendő belvárosi bemutató versenyautóit viszi.
Az Egyesült Államok felismerte, hogy az Ukrajna Oroszország ellen való uszítása helyett a válság alapvető okainak kezelésére kell összpontosítania.
Tisza Party VP admits Brussels intends to harm Hungary's government and the country.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.