Az európai vitakultúra halott
Annak a nemzetközi közösségnek, amelyben a tagok nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.
Annak a nemzetközi közösségnek, amelyben a tagok nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.
Tényleg ezt akartuk?
Itt a beszéd, amit az Európai Parlament nem szeretett volna hallani.
Az európai értékek és az alapvető jogi elvek megcsúfolása ez a vita, amely a koncepciós pereket idézi.
David Sassoli akarja meghatározni, hogy egy szuverén uniós tagállam kormányát ki képviseli egy vitában.
Varga Judit: Nincs írott szabály arra, hogy ki képviselje a kormányokat a plenáris ülés vitáin.
Szijjártó Péter szerint bebizonyosodott, hogy az EP-képviselő alkalmatlan bármiféle kulturált vitára.
Varsó az elhalasztott elnökválasztás, Budapest pedig a vírustörvény miatt kapott újfent kritikát.
Az ellenzéki politikusok pont úgy fognak járni, mint a történelem szemétdombján szomorkodó SZDSZ.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Februárban még a másodosztályban volt vezetőedző, ma már fogyatékkal élőket segít a repülőtéren.
Újabb önellentmondás, egyre többen jönnek rá, miről is szól a Tisza Párt.
A sérültek között egy nő, egy férfi és egy gyermek is volt.
London a háttérből figyelt.
Izrael atomprogramjáról Jeruzsálem hivatalosan továbbra sem nyilatkozik.
Tíz generáció választja el egymástól az 1,2-es ősmodellt és az új hibridet, mégis sok minden összeköti őket.
A német mester lenyűgözve figyeli, hogy jobbnál jobb játékosokat vesz szeretett csapata.
Izrael atomprogramjáról Jeruzsálem hivatalosan továbbra sem nyilatkozik.
Tíz generáció választja el egymástól az 1,2-es ősmodellt és az új hibridet, mégis sok minden összeköti őket.
A német mester lenyűgözve figyeli, hogy jobbnál jobb játékosokat vesz szeretett csapata.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.