Az európai vitakultúra halott

Annak a nemzetközi közösségnek, amelyben a tagok nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.

Készülődés az Európai Parlament épületénél. Sok vihar fogja tépni a kék csillagos lobogót 2020-ban Fotó: Yves Herman Forrás: Reuters

Magyarország igazságügyért és európai uniós ügyekért felelős minisztere, Varga Judit május 14-én nem kapott lehetőséget arra, hogy hozzászóljon a magyar koronavírus-törvényt érintő vitához, a jogállamiság, a tisztességes eljárás és a demokrácia EU-intézményrendszeren belül érvényes alapelveinek megfelelően.

Az előzményekhez tartozik, hogy a vita eredeti időpontjában is Varga Judit kaphatott volna (elvileg) megszólalási jogot, azonban a vitát végül egy nappal elhalasztották, és Varga azon sem fejhette ki a kormány álláspontját, így összességében kétszer nem volt lehetősége véleménye ismertetésére. A közösségi jogrendszerben jelenleg nincs írott szabály arra, hogy ki képviselje a kormányokat a plenáris ülés vitáin. Például korábban államtitkári szinten is képviselték Magyarországot az unió alapértékeinek Magyarország általi állítólagos megsértése ügyében tartott eljárásban. Az államtitkári szint a harmadik legfontosabb állami vezetői besorolást jelenti, a minisztériumi struktúrában közvetlenül a miniszter alatti szintet.

A közösségi szerződések meghatározzák az uniós intézményekre vonatkozó szabályokat, a döntéshozatal módját és az EU és a tagállamai közötti viszonyt – utóbbiba pedig nem fér bele a provokáció, semelyik fél részéről nem. Ami az érintett uniós intézmények részéről az elmúlt hetekben történt, az már nyílt provokálás, a magyar partnert meggondolatlan cselekvésre sarkallni kívánó tettek, kijelentések sora, amelyekről sejthetjük, hogy ezek előre megfontolt és ártó szándékú magatartások, megnyilvánulások voltak.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 15. cikkének első bekezdése világosan kimondja, hogy az unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének lehető legnagyobb mértékű tiszteletben tartásával járnak el. Továbbá a 18. cikk az államhoz (az EU bármely tagállamához) tartozás vonatkozásában rögzíti a megkülönböztetés tilalmát, így „a szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül” tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés. Az állampolgárság szerinti egyenjogúság csakis az egyes államok egyenjogúságának elfogadásán alapulhat, vagyis a szerződések szellemében az egyes tagállamok egyenrangúnak tekintendők.

Az EUMSZ 67. cikk első bekezdése pedig elég egyértelmű: eszerint a közösségben tiszteletben tartják az alapvető jogokat és a tagállamok eltérő jogrendszereit, jogi hagyományait. A szerződéshez kapcsolódóan külön jegyzőkönyv rendezi a nemzeti parlamentek működésében a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazását. Az unió úgynevezett elsődleges jogforrását jelentő szerződések összességében tiszteletben tartják a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását, amely például válsághelyzetek, a Magyarországon hatályos különleges jogrendű veszélyhelyzet idején nyer különös jelentőséget.

Mindezek fényében megállapítható, hogy az EU-s csúcsintézmények egyes vezetői részéről az elmúlt hetekben Magyarország és választott kormánya irányában tanúsított intézményi magatartások, gyakorlatok szembemennek a szerződésekben foglaltakkal és azok szellemével. A tagállamoknak akár a kormányukat képviselő (delegált) miniszter útján is jogukban áll érvényesíteni véleményüket a róluk szóló közösségi intézményi vitákban, eljárásokban. Amiként tette ezt például Trócsányi László akkori igazságügyi miniszter 2017 februárjában a meghallgatásán, az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén a magyarországi jogállamiság kapcsán. A tagállam képviseletében minden, a tagállam helyzetéről szóló közösségi intézményi vitában teret kell adni az adott kormányzat álláspontját képviselő tagállami kormányzati szereplőknek is.

Az elmúlt években számos jele volt annak, hogy Brüsszelben nem tartják tiszteletben a tagállamok nemzeti szuverenitását, a nemzeti alkotmányok szerint gyakorolt önrendelkezés jogát. Pedig a szerződések és jegyzőkönyveik is elismerik, a kormányok felett a nemzeti parlamentek gyakorolnak ellenőrzést, és az egyes tagállamok saját alkotmányos szervezettel és gyakorlattal rendelkeznek. A szabad, demokratikus nemzetek Európai Uniójában ezért elfogadhatatlan az egyes tagállamok pellengérre állítása, a védekezés jogának megtagadása és a kettős mérce gyakorlása.

Az ominózus EP-vitában Sophie in ’t Veld, a nyílt társadalom lobbistája arról beszélt, hogy a magyar demokrácia halott. Nem, kedves képviselő asszony, legkésőbb 2020. május 14-e óta az európai vitakultúra halott. Ez a vita valójában nem egy tagállamról, hanem magáról a közösségről, az Európai Unióról szól. Egy bizonyos: annak a nemzetközi közösségnek, amelyben a tagok nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.

Zlinszky János kiváló jogászprofesszor egyik előadásában arról értekezett, hogy Európa egy kultúrkör, amely három pilléren nyugszik; a római jogi hagyományon, a keresztény etikán és a görög filozófián. Az egyik legfontosabb római jogelv pedig így hangzik: audiatur et altera pars. A másik felet, az ellenkező álláspontot is meg kell hallgatni, és csak mindkét fél meghallgatása után szabad ítéletet mondani. És vajon el tudjuk-e képzelni Szókratész perét a védőbeszéd nélkül?

Erre már csak annyit mondhatunk a harmadik pillér, a keresztény szellem jegyében: bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.

A szerző alkotmányjogász