Magyarország igazságügyért és európai uniós ügyekért felelős minisztere, Varga Judit május 14-én nem kapott lehetőséget arra, hogy hozzászóljon a magyar koronavírus-törvényt érintő vitához, a jogállamiság, a tisztességes eljárás és a demokrácia EU-intézményrendszeren belül érvényes alapelveinek megfelelően.
Az előzményekhez tartozik, hogy a vita eredeti időpontjában is Varga Judit kaphatott volna (elvileg) megszólalási jogot, azonban a vitát végül egy nappal elhalasztották, és Varga azon sem fejhette ki a kormány álláspontját, így összességében kétszer nem volt lehetősége véleménye ismertetésére. A közösségi jogrendszerben jelenleg nincs írott szabály arra, hogy ki képviselje a kormányokat a plenáris ülés vitáin. Például korábban államtitkári szinten is képviselték Magyarországot az unió alapértékeinek Magyarország általi állítólagos megsértése ügyében tartott eljárásban. Az államtitkári szint a harmadik legfontosabb állami vezetői besorolást jelenti, a minisztériumi struktúrában közvetlenül a miniszter alatti szintet.
A közösségi szerződések meghatározzák az uniós intézményekre vonatkozó szabályokat, a döntéshozatal módját és az EU és a tagállamai közötti viszonyt – utóbbiba pedig nem fér bele a provokáció, semelyik fél részéről nem. Ami az érintett uniós intézmények részéről az elmúlt hetekben történt, az már nyílt provokálás, a magyar partnert meggondolatlan cselekvésre sarkallni kívánó tettek, kijelentések sora, amelyekről sejthetjük, hogy ezek előre megfontolt és ártó szándékú magatartások, megnyilvánulások voltak.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 15. cikkének első bekezdése világosan kimondja, hogy az unió intézményei, szervei és hivatalai munkájuk során a nyitottság elvének lehető legnagyobb mértékű tiszteletben tartásával járnak el. Továbbá a 18. cikk az államhoz (az EU bármely tagállamához) tartozás vonatkozásában rögzíti a megkülönböztetés tilalmát, így „a szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül” tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés. Az állampolgárság szerinti egyenjogúság csakis az egyes államok egyenjogúságának elfogadásán alapulhat, vagyis a szerződések szellemében az egyes tagállamok egyenrangúnak tekintendők.