A foglalási értéket felfelé húzza az 5–7 éjszakás tartózkodási idő és foglalásonkénti nagyobb vendégszám is – véli Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.
A főszezonra szóló, horvát foglalások 35 százaléka ugyanis 370 ezer forint feletti, 28 százalékuk 170–270 ezer forint között marad, míg 23 százaléka esik a 270–370 ezer forint közötti kategóriába.
Az előfoglalások mindössze 14 százaléka marad a 170 ezer forint alatti kosárérték kategóriában – számolt be.
Ezek a szállások a legnépszerűbbek
A magyar utazók horvátországi szállásfoglalási szokásait a magánszállások iránti erős preferencia jellemzi: tízből közel nyolc vendég, pontosan 78 százalékuk apartmant választ a horvátországi pihenéshez, amely még a tavalyi kimagasló arányt is felülmúlja. Ezzel szemben a szállodai elhelyezés jóval kisebb hányadot képvisel a piacon, a hotelekbe szóló foglalások aránya jelenleg mindössze 14 százalék.
Kelemen Lili szerint az előfoglalási adatok elsősorban a tudatosan tervező utazók és a nagyobb családok szokásait tükrözik, akik időben lecsapnak a legjobb vízparti magánszállásokra. A főszezonhoz közeledve, a last minute foglalások hullámával a hotelek és a rövidebb, kétéjszakás utazások aránya még várhatóan növekedni fog.
Szakemberek szerint idén nem lesz egyszerű eljutni a horvát tengerpartra, igaz ez inkább az utószezonban utazókat érintheti. Arra figyelmeztetnek, hogy
az idei év második felében komoly közlekedési nehézségekre számíthatnak az autósok a zágrábi elkerülőn, miután szeptember második felében megkezdődnek a bővítési munkálatok a Jankomir és Lucko csomópontok közötti szakaszon.
A beruházás várhatóan 365 napig tart.
A projekt során a jelenlegi útszakaszt egy harmadik sávval bővítik mintegy 4,5 kilométeres hosszon. Bár az idei turistaszezonban még nem várnak jelentősebb fennakadásokat, a következő nyárra már komoly torlódások alakulhatnak ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!