Óriási kokárda borította a Hősök terét
„Nekünk, magyaroknak a magyar zászló a szabadságba vetett hit jelképe is.”
„Nekünk, magyaroknak a magyar zászló a szabadságba vetett hit jelképe is.”

Idén is őrtűzzel és harangszóval emlékeznek június 4-én.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.

New Yorkban a magyar közösség nem adja fel, karácsonyra is különleges programokat szerveznek.

Az EU-s cenzúrahálózatnak magyar szereplői is vannak.

Az erőmű igazgatója szerint nagy a baj.

Meghalt a vezérkari főnök.

Visszatekintés az év harmadik hónapjára.

Nem mindennapi befejezést hozott a női kézilabda Magyar Kupa kedd esti nyolcaddöntője.

A magyar férfi-kézilabdaválogatott három, Melsungenben játszó légiósa közösen, a pályán (is) karácsonyozik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.