A bajtársi szövetség

„Aki tart a Betyárseregtől és a Nemzeti Arcvonal Bajtársi Szövetségtől, annak éppígy érdemes tartania a genderkurzus rohamosztagaitól.”

Puzsér Róbert
2017. 11. 23. 10:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Betyársereg két tagja ült be egy jó halászlére meg két pofa sörre egy belvárosi étterembe. Hosszasan beszélgettek bevándorlásról, zsidókról, meg arról, hogy szobrot kéne állítani Szálasi Ferenc nemzetvezetőnek. Ekkor lépett asztalukhoz a Nemzeti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevű nyíltan nemzetiszocialista szervezet egyik aktivistája, akit az illegalitásban csak Róka néven ismernek egyrészt súlyos ekcémája miatt, másrészt pedig, mert köztudottan alattomos alak: úgy végezte el a bölcsészkart, és jár most már doktori iskolába, hogy sem a tanárai, sem a csoporttársai nem sejtették, hogy ő a hazai nemzeti radikalizmus legkövetkezetesebb jobboldali kritikusa.

Róka a két betyárhoz lépett, és sárga aldis nejlonszatyrát lóbálva minden előzmény nélkül üvöltözni kezdett velük: „Mit merészeltek, rohadékok?! Meggyalázzátok a fehér fajt! Láttalak titeket a hetes buszról, ahogy azzal a két ázsiai picsával smúzoltok! Miféle szodomita untermenschek vagytok ti?!”

A nagyobbik betyár nyugodt hangon válaszolt: „Róka, neked semmi közöd ahhoz, hogy mi kikkel bulizunk vagy dugunk. Nálunk, betyároknál az a mondás járja, hogy magyar lyukba betyár bejár, és külföldi lyukba is betyár bejár. A magyar már csak ilyen: mindenféle népséget imádunk megdugni.”

Róka vörös feje hirtelen elfehéredett. Kereste a szavakat, de csak köpni tudott. Nagy, sűrű köpet találta telibe a köpcös betyárt. Az elképedt, de megőrizte hidegvérét – felállt, átkarolta Rókát, és az ajtó felé tessékelte: „Menjél haza, Róka, feltételessel vagyunk kint, úgyhogy nem tudom most szétverni a rusnya pofádat.” Megszokásból búcsúzóul szebb jövőt kívánt, és már fordult is vissza az asztalhoz. Csakhogy Róka ettől még idegesebb lett – önmagából kikelve üvöltötte: „Te ne kezeljél le engem, te büdös cigány! Te putriból kivakarózott disznószar!” Újabb vaskos csula hagyta el a száját, és a köpést ezúttal ütés is követte.

A hazafiak szerencséjére az étterem személyzete gyorsan és hatékonyan avatkozott közbe: Rókát kirakták az étteremből, aki ment a szemináriumára az ELTE-re, a betyárok pedig okostelefonjaikkal gyorsan posztolták, hogy mekkora állat ez a Róka, és hogy a hazai szervezett radikalizmust teljesen lejáratja a Nemzeti Arcvonal. Persze nem minden NABSZ-taggal van bajuk, de az ennyire doktriner barmokkal vigyázni kell.

Nos, a fenti sztori történetesen fikció – ha azonban a benne szereplő nagydarab betyár helyére az erkölcsi bizonyítvánnyal és lényegesen kisebb fizikai erővel rendelkező Papp Réka Kingát, a hazai gendermozgalom elkötelezett aktivistáját helyezzük, továbbá ha Rókát egy radikális transzfób és prostitúcióellenes – egyébként nagyon is megbecsült – genderirányzat képviselőjére, Bajusz Orsolyára cseréljük, az ütlegelésről és köpködésről szóló eset leírása máris megfelel a hazai ultrafeministák múlt héten lezajlott incidensének.

Álljon itt néhány tanulság:
I. Az ultrafeminizmus erőszakos ideológia és politikai mozgalom.
II. A genderkurzus aktivistái – akárcsak szellemi elődeik, a nemzetiszocialisták és a bolsevikok – egymás bőrére is kegyelmet nem ismerve vadásznak. Semmi kétség: először a mérsékelt feministákat „nyírják ki”, aztán a jogvédő liberálisokat, aztán azokat a baloldaliakat, akik szakszervezeteket szerveznek, és amikor ránk kerül a sor, már nem lesz senki, aki kiálljon értünk.
III. Aki tart a Betyárseregtől és a Nemzeti Arcvonal Bajtársi Szövetségtől, annak éppígy érdemes tartania a genderkurzus rohamosztagaitól.

Kedves Papp Réka Kinga!
Sokszor vitatkoztunk azon, hogy milyen országban akarunk élni. Sokat beszéltünk arról, hogy mik a világunkat fenyegető veszélyek. A te eseted is azt mutatja számomra, hogy a balról becsapódó erőszak és totalitarizmus éppolyan fenyegető, mint akár a céges pszichopátia, akár a jobboldali rendpártiság. Engedd meg, hogy kifejezzem szolidaritásomat, mert tudom, hogy te mindig is az erőszakmentes aktivizmus híve voltál – most pedig egy olyan ügyben ér inzultus, amelyben maximálisan respektálom a munkádat, a prostituáltak érdekvédelmét. Kérlek, ne add fel ezt, és kérlek, légy következetes ellenzéke a genderfasizmusnak! Az a pofon, amit kaptál, nem személyes ügy volt: az a pofon egy strukturális erőszak része volt: része annak a verbális, lelki és fizikai hadviselésnek, amit a gendermozgalom a munkásosztályt képviselő, hagyományos baloldal felszámolására indított.
Üdvözlettel:
Puzsér Róbert

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.