Jó fotótéma a megújult Budapest

Életre kelt műemlékek, építészeti stíluselemek segíthetnek bárkit a milliós nyereményekhez.

Őrfi József
2014. 04. 20. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

És hogy melyik műemlékekről van szó?

Első helyen természetesen a teljesen megújult nemzet főtere, az átépített Kossuth tér szerepel. Aki nem járt még arra, érdemes megnéznie: a téren egész nap rengeteg az ember, játszanak, pihennek, a látogatóközpont átadásáig türelmesen állnak kígyózó sorokban a turisták. Megírtuk korábban, hogy a jól sikerült átalakításnak köszönhetően a helyszín turisztikai központként, valóban főtérként fog működni, de várakozásainkkal ellentétben ez nem lassan, hanem egyik napról a másikra következett be. Jó fotótéma lehet a vízben tükröződő Parlament, az őrt álló katonák, az őrségváltás is, bár a pályázat újszerű látásmódot vár el az indulóktól, és várhatóan sokan ezeket fogják fényképezni. Érdemes megemlíteni, hogy évtizedek óta először látható a Parlament teljesen készen, állvány nélkül, a felújítás pedig igen szépen sikerült.

Második a Várkert Bazár, amin ugyan még dolgoznak, de kívülről teljesen készen van. A hírekkel ellentétben az épület az építés idejére nem zárt be, a kiállítások szabadon látogathatók. Ettől függetlenül, amíg el nem készül a reneszánsz kert odafent, és a Lánchíd utca odalent, nehéz lesz a létesítményt jól fotózni. De talán éppen ez jelenti a kihívást.

Harmadik a Pollack Mihály által tervezett, nemrég felújított Ludovika főépülete, amelynek felújításáról szintén hírt adtunk. Aki kedveli a klasszicizmus kiemelkedő alkotásait, és unja a Nemzeti Múzeumot fotózni, annak irány a Józsefváros, ahol az Orczy-kertben megtalálja az egyetemmé átlényegült házat.

 

A végre elkészült Pesti Vigadó is várja a profi és amatőr fotósokat. Feszl Frigyes keleti elemekkel díszített, romantikus stílusú épülete nemcsak a Duna-parti fekvése miatt lehet izgalmas téma.

 

A Zeneakadémia nemrég átadott, kívül-belül magas színvonalon helyreállított épülete zárja a sort. Itt a stílusok keveredése, a gazdag díszítés hozhat ihletet, nem beszélve az épületben zajló, gazdag zenei életről.

Aki örül a megújult műemlékeknek, vagy csak egyszerűen kedvet érez a fotózásra, a részletekről és a határidőkről a www.frisszemmel.hu oldalon tud tájékozódni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.