Orbán: Ezt adja nekünk vissza a Zeneakadémia

A kormányfő szerint a felújított Zeneakadémia ismét méltóvá vált alapítója, Liszt Ferenc nevéhez.

BuL
2013. 10. 22. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összegzése szerint a Zeneakadémia 13 milliárd forintos beruházása azt példázza, hogy „megértettük és teljesítettük kötelességünket”.

A beszédek után ünnepi hangversenyt tartanak a Zeneakadémián, amely 26 hónapos rekonstrukciós munka után újult meg. A projekt teljes, 13,2 milliárd forintos költségéből 11,8 milliárd forintot fedezett európai uniós támogatás.

Az ünnepélyes megnyitóján Batta András, a Zeneakadémia rektora úgy fogalmazott, az intézmény „több mint egy hangversenyterem”: szent csarnok, ahol olyan zenészgenerációk nőttek fel, akik világhírűvé tették az intézményt. Mint emlékeztetett: az 1907-ben átadott épület felújítási projektje tíz éve kezdődött meg, és több kormány támogatásával, összesen 13,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból valósult meg.

Előzőleg Orbán Viktor Eduárd kenti herceggel átadta a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kistermét. Szintén a világhírű karmesternek állít emléket az a térkompozíció, amit az impozáns épület előtt állítottak a Liszt Ferenc téren.  Szintén kedden – Liszt Ferenc születésének 202. évfordulója alkalmából – emléktáblát avattak a ferihegyi repülőtéren Európa első zongorista sztárjának és a reptér névadójának tiszteletére.

A Zeneakadémia rekonstrukciójával kapcsolatos tapasztalatok a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagyszabású megújítási programja számára is igen hasznosak – ezt Alekszandr Szokolov, a nagy múltú intézmény rektora mondta kedden az MTI-nek nyilatkozva.

Szintén a felújításhoz kapcsolódik, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át a Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek.

A tehetséges magyar zenészek jövője szempontjából fontos projektnek nevezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújítását Christopher Cotton, a világ egyik legrangosabb koncerttermének számító londoni Royal Albert Hall vezérigazgatója, aki a budapesti zenepalota keddi megnyitójának vendégeként szólalt meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.