Több bejegyzésben is foglalkoztam tavaly az új építésügyi törvény hatásaival. A törvénymódosítások és új kormányrendeletek miatt megváltozott jogszabályi környezetet saját lakóházunk építési engedélyeztetésével „teszteltem”, és beszámoltam arról, mit tapasztaltam. A tanulságokat így foglaltam össze akkor: a szabályozás összetettebb, ugyanakkor megengedőbb szellemű lett. Nem szeretnék senkit azzal untatni, hogyan változott meg mondjuk egy engedélyezési terv tartalma – elég, ha az építész tudja, hogy mi mindent vár el tőle a hatóság –, az azonban már mindenkit érint, hogy jobb-e építtetőnek lenni ma Magyarországon, mint korábban, vagy sem? A változások ugyanis alapvetően Önt érintik: az embert, aki házat szeretne, így vagy úgy, álmodozik róla, pénzt gyűjt, és számolgatja, hogy mikor lesz/lehet egyszer elég. És azokat is, akik meglévő, de problémás otthonukat szeretnék átformálni, hogy szebb és átgondoltabb, ugyanakkor kisebb rezsijű lakóházuk lehessen.
A közelmúlt építőipart érintő jogi változásainak legfontosabb, egyúttal leginkább szimbolikus szereplője az elektronikus építési napló. Az e-napló a világon egyedülálló eszköze annak, hogy a körbetartozások és ügyeskedések által terhelt magyar építőipart kirángassa a mély vízből és mindenáron a legális útra terelje. A jogalkotók a legkeményebb utat választották: az építési folyamat során mindent – a hatóság által láthatóan – dokumentálni kell az internetes felületen. Ilyen rendszer a világon egyedül Magyarországon működik.
Az elkezdett építkezés feltétele, hogy meglegyen a kivitelezővel megkötött, e-naplóba feltöltött szerződés, addig át sem adhatjuk az építési területet. A kivitelező az építési területet (egyúttal az elvégzett munkát) nem adja vissza, amíg ki nem lett fizetve, őt pedig csak akkor fizetik ki, ha rendes munkát végzett – ennyi a logika. A dolog a valóságba ültetve már működik, de nem árt minden szereplőnek tisztába lenni azzal, hogy ezentúl minden máshogy van, mint korábban. A naplóba az érintett hatóságoknak betekintési joga van – még akár a NAV is belenézhet –, így mindennek „tisztának” kell lennie, ha nem akarja az ember megütni a bokáját.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!