Minden korábbinál nagyobb, tévesen szerepeltetett összeget talált egy Massachusetts állambeli pszichiáter a Bank of America-nál vezetett számláján: a 2,45 milliárd amerikai dolláros egyenlegről Blaise Aguirre biztosra vette, hogy csak valamilyen hiba lehet amögött.
Közel 750 milliárd forintnyi dollárt látott a számláján
Mintegy 2,45 milliárd dollárt – azaz közel 750 milliárd forintot – talált a Bank of America egyik ügyfele a számláján, amikor a bank mobilalkalmazásában, illetve internetes bankolási felületén nézte meg azt, írja a Bloomberg. Hamarosan kiderült, minek köszönhette az ügyfél a tekintélyes summát.

Valóban így volt, ám a legkülönösebb az egészben az, hogy az ügyfél hiába várt arra, hogy a pénzintézet korrigálja a hibát: az összeg – formailag legalábbis – napokig rendelkezésre állt számláján akkor, ha azt a mobilapplikációban illetve ha internetes bankolás során ellenőrizte.
Aquirre-nak magának kellett utána járnia annak, hogy a bank egyáltalán észrevegye a nyilvánvaló hibát és korrigálja azt.
Végül a pénzintézet elvégezte a technikai probléma elhárítását, és az ügyfél számlája újra a tényleges egyenleget jeleníti meg.
„Ez csak egy megjelenítési probléma volt, semmi több. A hibát korrigáltuk” – nyilatkoztva a Bank of America szóvivője a több milliárdos vizuális baklövés kapcsán. A Bloomberg azonban megjegyzi, hogy nem minden ügyfelük járt úgy, hogy számlaegyenlege a bank hibája miatt – ha rövid időre is, de – a csillagos egekbe ugrott. Még a hónap elején több számlatulajdonosnál egyenlegük átmenetileg 0 dollárt mutatott online banki ügyintézés esetén, egészen addig, amíg a pénzintézet el nem hárította a technikai problémát.
Nem ez az első alkalom a közelmúltból, hogy amerikai pénzintézetek különösen magas összegre rúgó hibával illetve technikai problémával kell hogy megküzdjenek. Ahogy az Origo megírta, nemrég a Citigroupnak sikerült 900 millió dollárt utalnia tévesen több különböző helyre. A nem mindennapi eset rendezését nehezíti, hogy az egyik számlatulajdonos vállalat időközben megmakacsolta magát, és közölte: nem adják vissza a tévedésből ölükbe pottyantott 175 millió dollárt. Az ügy a bíróságon folytatódik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en