Bankszámla a gyereknek: költségek, előnyök
Akár több tízezer forint jóváírást is kaphatnak az új ügyfelek.
Akár több tízezer forint jóváírást is kaphatnak az új ügyfelek.
Sokan rutinszerűen használják a bankautomatákat, pedig egy apró figyelmetlenség is súlyos tízezrekbe kerülhet.
Elkerülhetetlen, hogy a diákok megtanulják a számlakezelést.
Mutatjuk a részleteket.
A vállalkozások jellemzően kevesebb díjkedvezményt kapnak, mint a lakossági ügyfelek.
Az elkövetők ravasz módszert alkalmaztak.
A bűnszervezet tagjai banki ügyintézőnek kiadva magukat hívtak fel embereket, és hamis történetekkel tévesztették meg őket.
Jött a közbelépés.
A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7 országcsoport Washingtonban bejelentette, hogy „hozzávetőlegesen 50 milliárd dollár” kölcsönt nyújt Ukrajnának.
A hamis bankjegyet az automata a befizetést követően azonosította, így a vádlott bankszámláján az összeget nem írták jóvá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Donald Trump elnök ellen elkövetett butleri merénylet első évfordulójára terjesztette be a határozat tervét két republikánus képviselő.
Rengeteg fiatal esik áldozatul, a közösségi média tovább ront a helyzeten.
A háromszoros bajnok csatár egy arab bajnokságban folytathatja pályafutását.
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy fotót.
A szervezet az Amerika-ellenes ideológia népszerűsége ellenére lassan cselekvőképtelen.
Kalifornia megkísérelheti az Egyesült Államoktól való elszakadást.
Stieber Zoltán tudja, mindenkinek egy gól jut róla az eszébe, de a pályafutása ennél többről szólt.
A nemrég rabosított Zelcsényi Miklós készíti elő Magyar Péterék nagykanizsai kongresszusát – erről maga közölt egy fotót.
Kalifornia megkísérelheti az Egyesült Államoktól való elszakadást.
Stieber Zoltán tudja, mindenkinek egy gól jut róla az eszébe, de a pályafutása ennél többről szólt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.