A rák után a leginkább rettegett leépüléses betegség

A rák után az Alzheimer-kór a leginkább rettegett, szellemi, majd testi leépüléssel járó betegség.

2012. 09. 21. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma a rák után az Alzheimer-kór a leginkább rettegett, szellemi, majd testi leépüléssel jár betegség, a 21. század egyik legsúlyosabb egészségügyi és szociális problémája. A betegségben az agy bizonyos területein kórosan megváltozott fehérjehalmazok, úgynevezett amiloid plakkok jelennek meg. A lerakódások az idegsejtek pusztulását okozzák, és legelőször az emlékezetet megőrző idegközpont területén alakulnak ki. A kór kiváltó oka ma még ismeretlen, újabb kutatások szerint nagyrészt örökletes, genetikai tényezőkre vezethető vissza. Eddigi ismereteink szerint a betegség csak fékezhető, de nem gyógyítható, a folyamat vissza nem fordítható.

 

A „felejtés betegségét” a bajor Alois Alzheimer orvosról nevezték el, aki elsőként írta le azt a múlt század elején. Ma már a hangsúly a betegség korai diagnosztizálásán van, mert az időben megkezdett kezeléssel eredményesebben lehet lassítani a kóros folyamatot.

A tünetek a kezdeti szakaszban bizonyos tevékenységek zavaraként jelentkeznek, mint a telefon vagy a közlekedési eszközök használatára való képtelenség, a gyógyszerszedés összevisszasága, az ötletszerű, indokolatlan bevásárlások – ezek a riasztó jelzések figyelmeztethetik a családtagokat. A mindennapi tennivalók elfelejtése idővel a teljes magatehetetlenségig fokozódhat, a beteg végül már a legközelebbi hozzátartozókat, sőt saját tükörképét sem ismeri fel. Idősebb korában Alzheimer-kórban szenvedett többek közt Ronald Reagan, Frank Sinatra, Charles Bronson, Annie Girardot és Puskás Ferenc is.


A kórnak nincs gyógyszere, de a gyógyszergyárak között világszerte verseny folyik olyan szer előállítására, amely lassíthatja rombolását. A 65 évesek közül minden huszonötödik, a 80 évesek közül minden ötödik, a 90 évesek közül majd minden második embert támadja meg az Alzheimer-kór, becslések szerint a Földön mintegy 24-36 millióan, Európában 6-7 millióan szenvednek e kórban. Magyarországon 150-200 ezer beteg lehet, ám csak töredéküknél ismerik föl az Alzheimert, és még kevesebben, a hivatalos nyilvántartások szerint az érintettek három százaléka jut hozzá a megfelelő kezeléshez.
Szakemberek szerint egyfajta globális Alzheimer-járványra számíthatunk, miután a világ lakossága egyre idősebb lesz. Az elbutuló idős emberek száma drámai módon megnőhet, 2050-re 110 milliónál is több Alzheimer-kórban és más jellegű szellemi leépülésben szenvedő beteg lehet világszerte. A Nemzetközi Alzheimer Társaság négy éve globális Alzheimer Chartát indított útjára, felszólítva a kormányokat: kiemelt közegészségügyi és szociális ellátásbeli prioritást biztosítsanak ennek a szörnyű betegségnek és más eredetű demenciáknak. E kór nemcsak a betegeket sújtja, gyökeresen megváltoztatja családjuk, hozzátartozóik életét is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.