Női gondok: ehhez egy évszázad sem volt elég

Stressz, fizetés, kötöttségek és „második műszak” – négy probléma, amiben a nők száz év alatt sem jutottak sokkal előbbre.

Több mint száz évvel ezelőtt Emma Goldman radikális író és aktivista a The Tragedy of Woman’s Emancipation (A női emancipáció tragédiája) című esszéjében olyan a kérdéseket feszegetett, melyek a női egyenjogúság útjában álltak. Az egyébként igen szélsőséges nézeteket való Goldman olyan napjainkban is aktuális problémákra hívta fel a figyelmet, mint az egyenlő bérezés hiánya, illetve a családi élet és a munka összehangolásának nehézségei. Hiába az eltelt évszázad, négy, korábban Goldman által is megjelölt pontban még most is van hova fejlődni.

1. A legelismertebb szakmákat továbbra is a férfiak uralják, és még mindig több fizetést kapnak az elvégzett munkáért. „Tény, hogy a tanárként, orvosként, ügyvédként, építészként és mérnökként dolgozó nőkben kevésbé bíznak, mint férfi kollégáikban, és nem részesülnek egyenlő díjazásban sem” – írta anno Goldman. A nők ma is súlyosan alulreprezentáltak számos területen, különösen a vezetői pozíciókban. Például annak ellenére, hogy Magyarországon tavaly a nők foglalkoztatási rátája 52 százalék fölé emelkedett – erre húsz éve nem volt példa –, a tőzsdén jegyzett vállalatok vezetésében csupán 5,7 százalék a nők aránya.

2. Munkahelyi stresszből azonban aránytalanul sok jut a nőknek. Emma Goldman esszéjében azt írta, a nők a karrier érdekében kénytelenek feláldozni fizikai és szellemi jóllétüket. A vizsgálatok sajnos máig azt mutatják, hogy a munkahelyi stressz aránytalanul nagy terhet ró a „gyengébbik nemre”. Egy március felmérés szerint a nők 37, míg a férfiak csupán 33 százalékának okoz gondot a munkahelyi stressz. Ugyanakkor ebben tekintetben megfigyelhető némi javulás: a nők igyekeznek a kezükbe venni az irányítást, meghatároznak egyfajta fontossági sorrendet, és egyre inkább igénylik a rugalmasságot a munkaadó részéről is.

3. Az állítólagos szabadság, amelyet a munka a nőknek kínál, sokszor egyáltalán nem tűnik annyira szabadnak. „Mennyi függetlenséget szerzett a nő azáltal, hogy az otthon szűkösségét és kötöttségeit egy gyár, egy áruház vagy egy iroda szűkösségére és kötöttségeire cserélte fel?” – teszi fel a kérdést Goldman. Ha a nemi alapú diszkriminációt is figyelembe vesszük, akkor a munkahely egyáltalán nem tűnik a szabadság és függetlenség fellegvárának a nők számára. A bérkülönbségek, az üvegplafon és a szegregáció csupán néhány olyan tényező, amelyek felszabadító helyett frusztráló környezetté változtathatják a munkahelyeket.

4. Emellett az otthoni „második műszak” terhe még mindig nagy részben a nőkre hárul. A második műszak kifejezés Arlie Hochschild szociológustól, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzorától származik 1989-ből, és azokra a ház körüli tennivalókra utal, melyeket a nőknek a hivatalos munka mellett, illetve után kell elvégezniük. Egy júniusi felmérés szerint a második műszak máig problémát jelent a hölgyek életében. A férfiaknak csupán 20 százaléka segít az olyan házimunkákban, mint a takarítás és a mosás. A főzésben és a mosogatásban már 39 százalék az arány, ugyanakkor a nők 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy többnyire ők készítik el az ételt.

A fent felsorolt hiányosságok mellett azonban az eredményeket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyre nagyobb tér nyílik a párbeszédre a nőket érintő témákban, és a női foglalkoztatás is felfelé ível.