A demenciában szenvedők számára országosan alig több ezer ágy áll rendelkezésre idősek otthonában, s csak elvétve kapnak az állapotuk szerinti ellátást, figyelmet – jegyzi meg egy közelmúltbeli pekingi konferencián elhangzottakat idézve a cikkíró. Utal arra is, hogy a kínai társadalom öregedésével a probléma fokozódni, hatványozódni fog.
Kínában jelenleg 194 millió a hatvan év felettiek száma, vagyis a világ időskorú népességének a 22 százalékát teszik ki.
2024-re az öregek száma várhatóan eléri a 300 milliót és 2052-re a kínai lakosság egyharmada tartozik majd ebbe a korosztályba. Az idősellátást szolgáló otthonokból kevesebb mint négymillió van Kína-szerte, az öregeket vidéken 43 százalékban a házastársak és 57 százalékban a gyermekek látják el.
A városokban a rászorulóknak nagyjából a 14 százaléka részesül szakszerű kezelésben. Az ADI kínai projektjének igazgatója, Hung Li megjegyezte, a házastársak jellemzően szintén idősek, olyanok, akik gyakran – időközben – hasonló sorsra jutnak.
Kínában az esetek túlnyomó részében a családok nem szembesülnek azzal, hogy hozzátartozójuk valójában beteg. A memóriazavart, a felismerés képességének csökkenését, a zavaros gondolkodást, a tájékozódási és kommunikációs problémákat, a furcsa viselkedést, az alvászavart, a képzelődéseket az öregkori elbutulás természetes következményeiként könyvelik el.
Az átlaghoz képest három évvel hamarabb kialakulhat amerikai kutatók szerint az Alzheimer-kór azoknál, akik hordozói egy, a világ népességének egy százalékát érintő génmutációnak
Csak Európában több mint hatmillióan szenvednek Alzheimer-kórban, egyes feltételezések szerint a szám 2040-re a tízmilliót is elérheti. Mi váltja ki a lopakodó betegséget? Gyógyítani nem lehet, de annál több módszerrel lehet ellene küzdeni.
Az agy egészségét, az idegsejtek képződését támogató fehérjét azonosítottak amerikai kutatók állatkísérletek során. Jó hír ez az Alzheimer-kór gyógyítása szempontjából is.
Fordulópont lehet az Alzheimer-kór gyógyításában egy új brit felfedezés, az első szer, amely sikeresen akadályozta meg az agyszövet pusztulását beteg egereknél. Az emberi gyógyszer kifejlesztése még éveket vehet igénybe.