Hozzávetőleg 131 ezer új HIV-fertőzöttet regisztráltak 2012-ben Európában és a környező országokban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Járványügyi Központ (ECDC) által frissen közzétett jelentés szerint, ami nyolcszázalékos növekedést jelent a tavalyelőtti adatokhoz képest.
Az újonnan regisztrált esetek nagy részét – csaknem 102 ezret – Kelet-Európában és Közép-Ázsiában jegyezték fel, ebből 76 ezret Oroszországban. Az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EEA) területén több mint 29 ezer új fertőzést jelentettek.
Az AIDS-es esetek nagy és növekvő száma keleten arra utal, hogy későn állítják fel a HIV-diagnózist, kevesen jutnak kezeléshez és ők sem időben – írta közös jelentésében a két szervezet. Magyarországon 2012-ben 219 új fertőzöttet regisztráltak – negyvenhéttel többet, mint egy évvel korábban. Az AIDS-megbetegedések száma negyvennyolccal nőtt.
Míg Nyugat-Európában folyamatosan csökken az AIDS-megbetegedések száma – 2006 és 2012 között 48 százalékkal –, addig a WHO európai régiójának keleti részén, beleértve sok volt szovjet tagköztársaságot Ázsia területén, az újonnan diagnosztizált AIDS-es betegek száma 113 százalékkal emelkedett. Szakértők szerint elsősorban a nagy kockázatú csoportok körében hiányzó megelőző intézkedések miatt. Ilyen lenne többek közt a tiszta tűk biztosítása a kábítószer-élvezőknek, az ingyen óvszer és a HIV-teszthez való könnyű hozzáférés a szexmunkásoknak és a meleg férfiaknak, valamint a korai antiretrovirális gyógyszeres kezelés elkezdése. Bár e téren 2011-hez képest sokat javult a helyzet, csak minden harmadik HIV-fertőzött jut hozzá a gyógyszeres ellátáshoz.
„Adataink azt mutatják, hogy a HIV-pozitív emberek 49 százalékánál későn veszik észre a betegséget az EU-EEA térségben. Nekik azonnal antiretrovirális kezelésre van szükségük, mert immunrendszerük már gyengülni kezdett” – mutatott rá Marc Sprenger, az ECDC igazgatója.
A HIV egyre inkább a társadalom margóján élő csoportokra – szexmunkásokra, kábítószer-használókra és a meleg férfiakra – koncentrálódik – mutatott rá nemrég Michel Kazatchkine, az ENSZ kelet-európai HIV-AIDS különmegbízottja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!