Budapest az egyik leggazdagabb város Európában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A globális ötcsillagos turizmus egyik vezető célpontja lehetne a főváros. Ehhez „új Malév” kell, és komoly marketing.

GB
2014. 02. 11. 5:58

A konferenciaszegmens fejlődéséhez fontos lenne egy több ezer fő befogadóképességű konferencia-központ megépítése, amely évente számos nagy nemzetközi rendezvényt is Budapestre csábíthat. Megjegyzik: optimizmusra adhat okot a projekt megvalósításáról február végére várható hivatalos bejelentés.

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a főváros erőssége az ötcsillagos szállodák földrajzi koncentrációja a belvárosban, amit a tervezett konferencia-központ helyszínének kiválasztásakor érdemes figyelembe venni.

A megkérdezett szállodai szakemberek többsége szerint Budapestnek nincs egységes és hosszú távú turisztikai marketingtevékenysége és ezt végző szervezete sem. Jelenleg a Budapest népszerűsítésére fordított éves marketingkeret – ami a Magyar Turizmus Zrt. által a főváros promóciójára fordított tétel – mintegy 5 millió euró, míg Bécs esetében 14 millió euró, Prága külföldi marketingjére pedig évi 9 millió eurót költenek.

Gál Péter elmondta: ha a külföldi vendégek 70-80 eurós áron tudnak foglalni szobát egy ötcsillagos nemzetközi szállodában, akkor a városra „olcsó utazási célpont”-ként fognak tekinteni. Mindaddig nem lesz elmozdulás ebből a pozícióból, amíg nincs egy kijelölt brand, amely a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésének irányát is meghatározza – fűzte hozzá.

Több területen történt előrelépés: Budapest egyre inkább trendi, kreatív, kulturális desztinációvá válik a megújuló belváros, a kulturális programok, a jelenleg is zajló gasztronómiai forradalom és a város éjszakai élete miatt. Ezt az imázst erősíti a tavaly őszre felújított Zeneakadémia újbóli megnyitása, és a nemrég megnyílt Il Bacio de Stile divatház is. Növeli a város ismertségét a városban forgatott hollywoodi produkciók egyre nagyobb száma is. Az épített környezetet tekintve Budapest különösen az V. kerületben megvalósuló projektek – így a Váci utca felújítása és megújulása, vagy a Belváros új főutcája projekt révén zárkózik fel Prágához.

A kutatásban jelentős pozitívumként értékelték azt is, hogy Budapest kiemelt állomása a dunai turisztikai hajózásnak. Az ötcsillagos szállodáknak jelenleg az egyik legfontosabb partnerei a dunai nemzetközi hajótársaságok, amelyek a hajóút előtti és utáni vendégéjszakák révén jelentősen hozzájárulnak az ötcsillagos szállodák töltéséhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.