Nemi erőszakkal vádolja nevelt lánya Woody Allent

Dylan Farrow szerint az eset 1992-ben történt.

UDM
2014. 02. 02. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dylan Farrow a The New York Times internetes kiadásában egy szombaton megjelent blogbejegyzésében azt állította, hogy az eset 1992-ben történt. A vád megjelenésének napján Allent egyébként a forgatókönyvírók céhének díjára jelölték a Kék jázmin című filmjének cselekményéért. A film három Oscar-díj-jelölést is kapott.

„Mielőtt válaszolna, tudnia kell: amikor hétéves voltam, Woody Allen kézen fogott engem és felvitt egy homályos, szekrényszerű padlásra a házunk első emeletén” – írta Farrow Nicholas Kristof neves publicista blogján. „Azt mondta, hogy feküdjek hasra és játsszak a bátyám villanyvasútjával. Ezután nemi erőszakot követett el rajtam” – tette hozzá a nő, aki először szólalt meg a nyilvánosság előtt az állítólagos incidens ügyében. Dylan Farrow nem részletezte, hogy milyen szexuális tettlegességben volt akkor része, de azt állította, hogy a nevelőapja több más alkalommal is kellemetlenül intim közelségbe került hozzá.

Mia Farrow, aki 12 éven át volt Woody Allen élettársa, 1992-ben vádolta meg először a rendezőt Dylan molesztálásával. Ezt azután tette, hogy kiderült: partnere viszonyt folytat a színésznő egy korábbi kapcsolata alatt örökbe fogadott nevelt lányával, Soon-Yi Previnnel. A Yale Egyetem és a Connecticut állambeli New Haven kórházának szakértői azonban arra a megállapításra jutottak, hogy a kislányt nem erőszakolták meg. Az ügyészség –- noha Frank S. Maco államügyész ezt annak idején lehetségesnek tartotta – nem emelt vádat Woody Allen ellen, az ügyben illetékes Elliott Wilk bíró pedig arra a megállapításra jutott, hogy a bizonyítékok sem pró, sem kontra nem meggyőzőek. Allen tagadta a pedofíliavádakat, ám a botrány – bár az nem törte meg művészi pályafutását – súlyos kárt okozott imidzsének.

Novemberben Farrow gyermekei, különösen Dylan elítélően nyilatkozott a rendezőről a Vanity Fair magazinban. Allen és Farrow fia, Ronan Farrow (akiről azt pletykálják, hogy valójában Frank Sinatra a biológiai apja) januárban a Twitteren célozgatott arra, hogy egy közelebbről meg nem nevezett nő nyilvánosság elé tárta: a rendező hétéves korában molesztálta „az Annie Hall előtt vagy után”. (Az Oscar-díjas filmet Woody Allen 1977-ben rendezte.) A fiatalember azután írt erről, hogy apja a Golden Globe-elimerések keretében megkapta a Cecil B. DeMille-életműdíjat, amelyet a díjátadó gálán egy másik volt élettársa és múzsája, Diane Keaton vett át a nevében.

Hétvégi blogbejegyzésében Dylan Farrow rámutatott, hogy Allent egyetlen bűncselekményért sem ítélték el, ugyanakkor azt állította, hogy a gyerekkorában történt incidens tartós lelki károkat okozott benne. A nyilvánosság elé lépését azzal indokolta, hogy Hollywood a történtek ellenére még mindig befogadja és elismeri a művészt. Woody Allen a hétvége folyamán nem kívánta kommentálni a vádakat.

Allen egyébként 1992-ben eljárást kezdeményezett, hogy ő gyakorolhassa a szülői felügyeletet a Farrow-val közös három gyermeke, az örökbe fogadott Moses és Dylan, valamint a vér szerinti fia, Satchel felett (ő az, aki a Ronan Farrow nevet használja). A rendező 1997-ben feleségül vette Soon-Ye Prevint, akit Farrow még akkor adoptált, amikor még André Previn zeneszerző felesége volt. Allen és felesége két lányt fogadott örökbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.