Bemutatták a föld körüli útra képes napelemes repülőgépet

Bertrand Piccard és André Borschberg svájci pilóták 2015-ben tervezik körberepülni a földet.

2014. 04. 09. 19:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bemutatták a világ első napelemes repülőgépének új prototípusát, amely már képes akár „a végtelenségig” a levegőben maradni, vagyis leszállás nélkül átkelni az óceánok fölött is.

Az együléses Solar Impulse 2 az elődjénél jobb tápegységgel rendelkezik a szárnyait borító 7200 napelem által felvett napenergia tárolásához, könnyebb anyagból készült, szárnyainak fesztávolsága pedig nyolc méterrel nagyobb. Nem mellékes, hogy az ülés is sokkal kényelmesebb, hiszen a pilótának egyhuzamban több napot és éjszakát kell eltöltenie benne az óceánok átrepülése közben. A svájci pilóták 2015-ben tervezi körberepülni a földet.

Már az első prototípus, a Solar Impulse, amely öt éve szállt fel először, 2010-ben egy nonstop 26 órás repüléssel bebizonyította, hogy a nappal felvett napenergiával lehetséges végigrepülni az éjszakát, eljutni egyik kontinensről a másikra, és keresztülrepülni Észak-Amerikán.

A két pilóta azt tervezi, hogy húsz repülési nap alatt több szakaszra bontva akár több hónap alatt repüli körbe a bolygót, bizonyítandó a megújuló energiaforrások életképességét. Az új repülőgépmodellnek képesnek kell lennie több mint 120 órán – öt napon és öt éjszakán – át egyhuzamban repülni, mert kis sebessége miatt ennyire időre van szüksége az Atlanti- és a Csendes-óceán légterének átszeléséhez.

A Svájcban, a payerne-i légitámaszponton szerdán bemutatott új napelemes repülőgép szárnyai 72 méteresek, szélesebbek még egy Boeing 747 Jumbóénál is, a 2,3 tonna tömeg viszont csak 150-ede ez utóbbiénak, nagyjából egy nagyobb autóénak felel meg.

A napelemes föld körüli utazás projektjét mintegy nyolc cég, illetve intézmény támogatja, köztük a szerdai eseményen személyesen is jelen lévő II. Albert monacói herceg alapítványa.

Ulie Maurer svájci védelmi miniszter az egész világ nagy napjának nevezte a föld körüli útra alkalmas napelemes repülőgép bemutatását, és dicsérte „a találékony, modern, dinamikus és egy kissé őrült Svájcot”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.