Éjszaka a húsvéti szent három nap középpontjába érkeztünk. A világosság győz a sötét fölött, az élet a bűn és a halál fölött. Az élet győzelmét a húsvéti vigília-szertartásban (nagyszombat éjszaka vagy húsvétvasárnap hajnal) a keresztelés jeleníti meg a legkézzelfoghatóbban, de ez már a szertartás derekán van, és ne is szaladjunk ennyire előre.
Repüljünk vissza kétezer esztendőt! Jézus halála és sziklasírba temetése után Galileából érkezett asszonyok vittek illatszereket a holttesthez. Vasárnap, a hét első napja reggele volt. Amikor odaértek a sírhoz, azt látták, hogy a követ valaki elgörgette a sírbejárat elől. Bementek, Jézus sehol, a leplek összehajtva. Fényes alakok jelentek meg előttük, akik azt kérdezték: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt.” A beszámoló Lukács evangelistától való. Szent Lukács ezek után azt is leírja, miként találkozott Krisztus feltámadása után első ízben az apostolokkal, akik először nem ismerték föl – hisz aligha hihették, hogy létezik ilyesmi, hogy feltámadás.
Jézus ebben a jelenetsorban egy logikai sorba rendezi mindazt, ami „Ádámtól, Évától” Mózesen és a prófétákon át az ő életéig történt, egészen a megváltásig. Ezt a „logikai sort” követi végig a vigília-szertartás, aminek eseményei gyakorlatilag a mai valójukban megegyeznek a IV. században rögzült történésekkel. A szertartás a fény liturgiájával kezdődik, a szóval és a vízzel folytatódik, s a kenyérével, boréval, vagyis az eucharisztiáéval fejeződik be.
Megyünk sorban: tűzszenteléssel kezdődik a vigília szertartása, majd a húsvéti gyertya dicsérete jön. Az olvasmányok történetei alátámasztják, amit Jézus a tanítványoknak első megjelenésekor elsorolt: a világ teremtése után Ábrahám áldozata, az átkelés a Vörös-tengeren, az Isten megkönyörülése a választott népen, jövendölések, Szent Pál rómaiakhoz írt levele és evangéliumként a feltámadás első észlelésének története jön. A víz liturgiájában a keresztelővíz a feltámadásból fakadó élet forrását jelképezi. Ekkor a hívek megújítják keresztségi fogadalmukat is. Ezt követően a hagyományos részekkel, ünnepi pompában folytatódik a vigília-szertartás.
Az MNO tavaly megszerezte egy rutinos budapesti asszisztencia nagyszombati (vigíliai) szertartásleírását. A tekintélyes paksamétából értelmeztük a liturgia eseménysorát, kiemelve egy-két cirkalmasabb mondatot:
A ministránsok sorfala mögött, a templomon kívül tűzszentelés, majd indulás a templomba. A főcelebráns pap Krisztus sebeit jelképező tömjénszemeket tűz a húsvéti gyertyába. Miután a tűzről meggyújtják a gyertyát, a láng oszlik, az oltár környékén pedig tartóba kerül a húsvéti gyertya. Az Exultet eléneklése végén a gyertyák elalszanak, három olvasmány („Az asszisztenciarendben meghatározott lektorok a leckeambótól olvassák az olvasmányokat. A lektorokat a ceremonár invitálja az ambóhoz.”) után visszajönnek a harangok, a szentlecke után pedig végre újra van Alleluja. Evangélium és szentbeszéd jön – a sajtó ebből szokott idézni, amikor egy szentmiséről tudósít. Vissza a szertartáshoz: a keresztelőkútnál vagyunk. „A két akolitus a keresztkút mögé áll a falhoz (közéjük áll majd a Lucifer* a litánia után), az offeránsok a vetítő elé, a szűk asszisztencia a padlókövekkel párhuzamosan. A librifer a celebráns bal oldalán áll” – ilyen egzaktul kell lekövetniük a kis ministránsoknak a templomi mozgás egy adott helyzetét. (Sőt! „A ceremonár kezébe veszi az aspersoriumot. Ha bérmálás következik, a diaconus hozza a krizmát és egy kendőt. A Főcelebráns és kísérete a stallumba vonul.”) A szenteltvíz megáldása után, ha nincs keresztelés, a keresztségi fogadalom megújítása jön, ami után a hagyományos mederben folyik tovább a szentmise az áldozati résszel, Hiszekegy nincs.
* A Nagyszombati Vigília részeként, a Víz liturgiájában szereplő Lucifer nem a bibliai „Bukott Angyal” személyére utal, hanem a szó eredeti funkcióját, azaz a „fény hordozójának” feladatát jelöli. Ő az a személy, aki a Húsvéti Gyertyát az állványról „átviszi” két akolitussal az oldalán a keresztelő kúthoz, ahol a pap azt a vízbe mártva megszenteli a vizet.
A feltámadási körmenet, az örömhír hirdetése a nyilvánosság felé helyi szokások szerint lehet szombat éjszaka vagy a vasárnapi ünnepi nagymise keretében.
A tanítványok számára a neheze viszont csak a feltámadással következett. Egyrészt el kellett hinniük, ami történt, másrészt meg kellett ismertetniük a tanítást mindazokkal, akik csak közvetve hallottak a hegyi beszédről, illetve Jézus Krisztus csodatetteiről. Pünkösdkor ehhez külön segítséget is kaptak, de ez már egy másik történet lesz.
Az apostolok hatására egyesek „történetírók” lettek, mások egyszerű hívők, megint más missziós utazó, a feltámadás örömhíre pedig néhány száz év alatt eljutott a földgolyó minden szegletébe.
