Milliárdos árverés: elkeltek a vízililiomok

Az összbevétel 63,12 milliárd forint, az est fénypontja Monet egy 5,95 milliárd forintért eladott vízililiomos festménye volt.

KSZ
2014. 05. 07. 14:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felsorakoztatott 53 alkotás csaknem 90 százaléka elkelt, a bevétel pedig jóval meghaladta az előzetesen várt 245 millió dollárt, még úgy is, hogy néhány tétel a vártnál kevesebbért talált gazdára a helyi idő szerint kedd este rendezett liciten. Így volt ez Picasso Portrait de femme (Dora Maar) című festményével is, amelyért a 12 százalékos jutalék nélkül 22,56 millió dollárt adtak, noha az aukciót megelőzően 25-35 millió dollárt reméltek érte.

Az előzetesen becsült 8-12 millió dollár helyett 17,64 millióért kelt el viszont Modigliani Jeune homme roux assis című festménye. Hasonló összeget, 17,2 millió dollárt fizettek Kandinszkij Strandszene című munkájáért, míg Picasso egy másik műve, a Deux femmes et enfant 13 millióért talált vevőre.

Az árverésen 36 országból vettek részt licitálók, a legkiemelkedőbb tíz mű közül legalább kettő ázsiai vevőhöz került, így Monet alkotása is. Szerdán a rivális Sotheby’s tart impresszionista és modern művészeti árverést, amelynek kiemelkedő darabja Matisse egy 20-30 millió dollárra taksált műve, valamint Picassónak egy Marie-Thérese Waltert ábrázoló portréja lesz. Utóbbi értékét 15-20 millió dollárra becsülik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.